Hirdetés

Bemutatkozott a Windows 7 érintőképernyős technológiája

Szerdán a Windows 7 blogban a Windows Touch Team részletes bemutatót tett közzé, ahol ismertetik azokat a lehetőségeket és eszközöket, melyeket az új operációs rendszer az érintőképernyős PC-k számára biztosít.

Hirdetés

A hosszú és kimerítő részletességgel megírott bejegyzésből megtudhatjuk, hogy több területen is fejlettebb szolgáltatást kínálnak, mint korábban: javítottak a nagy felbontás támogatásán, átalakították az ablakkezelést, finomítottak a leggyakoribb kezelési műveleteken, illetve használható érintőképernyős billentyűzetet készítettek.

Az iPhone felhasználóinak már ismerősek lesznek a megoldások. A legfontosabbak természetesen az alapfunkciók, vagyis hogy mit és milyen módon végezhetünk el a képernyőn az ujjainkkal, s ezt ismertetik a fejlesztők a legrészletesebben. Az egyszeres és kétszeres érintés úgy működik, mint az egérnél, csak itt picit eltérnek az időbeli beállítások. Hasonlóképpen az ikonra stb. ráhelyezett ujjal tudjuk vonszolni is az adott tartalmat. Az egyik legsűrűbben használt akció a görgetés, melyet akár egy, akár két ujjal is végrehajthatunk. Zoomolni az ujjak összezárásával vagy kinyitásával lehet. Emellett természetesen lehet forgatni, előre, hátra lépni, s két ujjal a helyi menüket is előhívhatjuk.

A vállalat nagy energiákat öl bele az érintőképernyők támogatásába, mivel úgy vélik, hogy az üzletekben, a közösségi terekben elhelyezett gépeken, illetve a laptopokon és az úgynevezett „konyhai PC-ken" nagy jövője van ennek a technológiának. Ezért is indították útjára a Windows Touch Logo programot, mely egy matricás rendszer lesz, s a vásárlókat kívánja segíteni abban, hogy mely számítógépek a legalkalmasabbak az érintőképernyő használatára. A szkeptikusoknak azt felelik, hogy biztosak a technológia széles körű elterjedésében, de ehhez erre alkalmas hardverek kellenek, s ha ez irányban folytatódik a jelenlegi tendencia, kiszélesedik a piac.

A tesztállapotban lévő Windows 7 érintőképernyős megoldásait azok az érdeklődők ki is próbálhatják, akik a fejlesztői oldalon megadott két HP, illetve egy Dell PC-vel rendelkeznek, s letöltik hozzá az illesztőprogramot a megadott linkekről.

Azóta történt

Előzmények