Hirdetés
A nagy-britanniai IT-menedzserek fele torkig van a munkájával, s szándékosan nehezítik meg a velük kapcsolatban álló felhasználók életét – áll az online oktatással foglalkozó SkillSoft részére elvégzett felmérésben. A vizsgálat szerint – melynek során júniusban és júliusban 2 800, az IT-gazdaságban dolgozó alkalmazottat kérdeztek meg online interjúk formájában – az ezen a szakterületen dolgozók 75 százaléka szeretne másik munkahelyet magának. Kimutatásuk szerint a nem menedzseri munkakörben dolgozók a leginkább elégedetlenek, egyharmaduk válaszolta, hogy „egyáltalán nem” vagy „nem nagyon” szerez örömet számára a munkája, s minden tíz ilyen alkalmazottból legalább egy kijelentette, hogy nem készséges feladatai ellátása közben, sőt, időnként tudatosan szabotálja a menedzser, a munkatársai vagy az ügyfelek kívánságainak teljesítését.
A menedzserek esetében még rosszabb a helyzet, 50 százalékuk vallotta be, hogy passzív vagy éppen ellenséges a munkatársaival szemben – a más munkakörben dolgozó alkalmazottak közül csak 16 százalék volt hajlandó hasonló beismerésre. Az IT-menedzserek 50 százaléka már regisztráltatta magát – vagy épp most teszi ezt – valamelyik fejvadász cégnél. De a nem menedzseri beosztású IT-alkalmazottak 62 százalékának is aktualizált, kész önéletrajz lapul a fiókjában. Mindkét vizsgált csoport tagjai elismerték, hogy munka közben böngésztek már álláskereső oldalakon, a menedzserek 80 százaléka, az egyéb alkalmazottak 71 százaléka ezt egy héten többször is megteszi. A menedzserek 70 százaléka emellett elismerte, hogy munkaidőben is intézi a személyes elektronikus levelezését, s harmaduk minden egyes esetben megnézi a saját leveleit is, amikor hivatali ügyekből kifolyólag megnyitja a munkahelyi postafiókját. Harminc százalékuk válaszolta azt, hogy a magánlevelezésre napi néhány alkalommal kerít sort, s mindössze tíz százalék állította, hogy csak naponta egyszer pillant bele privát leveleibe.
A vizsgálat eredményeinek értékelésére felkért Mike Emmott, a Chartered Institute of Personnel and Development személyzeti tanácsadója szerint a megbecsülés hiánya áll mindezen jelenségek mögött.