A Pokol miatt indulhat büntetőeljárás az Uber ellen

Egy szoftveres hibát kihasználva figyelték meg éveken keresztül egyik legnagyobb versenytársukat, ez nem csak csalás, de tisztességtelen üzleti gyakorlat is.

Szimplán csak Pokolnak (Hell) hívta 2014 és 2016 eleje között működő egyik szoftverét az Uber. A megoldást azért hozták létre, hogy kövessék versenytársukat, illetve megismerjék a konkurencia sofőrjeinek szokásait. A program hamis utasfiókokat használt, a Lyft rendszerének hibáját használta ki, amivel a sofőrök egyedi azonosítójára is rálátást kapott a vállalat. Mivel ezek nem változtak, az Uber pontos képet kaphatott arról, hogyan és mennyit vezetnek egyes sofőrök, illetve kik azok, akik egyszerre használják az Uber és a Lyft alkalmazását.

A The Information által közzétett jelentés szerint elegendő hamis felhasználót küldtek a rendszerbe ahhoz, hogy átfogó információkat szerezzenek a konkurencia éppen aktuális sofőrszámairól, azok helyzetéről és munkáiról.

A lap egy olyan belsős informátorra hivatkozik, aki részt vett a szoftver fejlesztésében. Ha beigazolódnak az állítások, az újból nehéz helyzetbe hozhatja az Ubert, ebben az esetben ugyanis tisztességtelen üzleti gyakorlatot folytattak amellett, hogy szerződésszegést és számítógépes csalást követtek el (az ilyen típusú trükköket a Lyft szolgáltatási feltételei tiltják), ami minden bizonnyal büntetőeljárást von maga után. Az Uber egyelőre nem kommentálta az értesülést.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uber

Azóta történt

Előzmények