Bajban az Uber, lemondott a vállalat elnöke

Egymást érik a botrányok, a vezető menedzserek egymás után távoznak, sokan kétsége vonják Travis Kalanick alkalmasságát.

Bár még nincs egy éve, hogy csatlakozott a vállalathoz, Jeff Jonesnak, az ismert marketingszakértőnek elege lett, és bejelentette, hogy lemond az Uber elnöki pozíciójáról, és távozik.

Jonest annak idején azért hívták meg, mivel a különféle kétes kereskedelmi húzások és kisebb-nagyobb botrányok erősen megtépázták az Uber renoméját, és azt várták tőle, hogy javítson ezen a képen. Lemondási nyilatkozatában a szakember viszont arról ír, hogy érkezésekor nagy kihívásnak és missziónak érezte, hogy egy stabil és terjeszkedő globális vállalatot építsen fel, ám az elmúlt hét hónapban a menedzsment és közte olyan ellentétek merültek fel, melyek az elveivel és az elképzeléseivel összeegyeztethetetlenek.

Jones távozásának lehetősége először pár hete merült fel, amikor Travis Kalanick vezérigazgató bejelentette, hogy egy operatív igazgatót keres maga mellé – ez az új vezető viszont átvenné Jones feladatainak egy részét.

Az Uber szóvivője közölte, hogy megköszönik Jeff Jones munkáját, és sok sikert kívánnak neki a jövőben.

Lelépnek

Közel ezzel egy időben, Brian McClendon, az Uber térképes és üzleti üzletágának vezetője is bejelentette távozási szándékát – ám hangsúlyozták, hogy ez független Jones kilépésétől, McClendon továbbra is ad tanácsokat a vállalatnak, de elsősorban a politikára akar koncentrálni a jövőben, mivel úgy érzi, hogy a választások után kialakult helyzetben szükséges szerepet vállalnia.

Az Ubert az utóbbi időben egyébként több magas beosztású vezetője is elhagyta: a fejlesztési vezetőnek, Amit Singhalnak egy korábbi, még a Google-nál történt szexuális zaklatás vádja miatt kellett távoznia, illetve lelépett Ed Baker, a termék- és növekedési felelős alelnök, valamint a jó nevű biztonsági szakember Charlie Miller is.

A botrányok mostanában sorozatosak az Ubernél: folyik egy ügyészi vizsgálat, mivel egy alkalmazott szerint a vállalatnál gyakori a szexuális zaklatás, és a vezérigazgató is célpontba került, amikor a hónap elején előkerült egy videó, ahol Kalanick egy, a cégvezetésre panaszkodó sofőrt elfogadhatatlan, „kifejezetten bunkó” stílusban utasított helyre (ez utóbbiért a CEO bocsánatot kért, de úgy tűnik, ez nem sokat segített). A „rendőrelkerülő” Greyball szoftver ügyéről mi is beszámoltunk.

Ráadásul az Alphabet is egy olyan szabadalmi persorozatot akasztott a nyakukba az autonóm autók technológiájával kapcsolatban, amelynek komoly következményei lehetnek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uber

Azóta történt

Előzmények