(IT.news szubjektív)
A tegnapi és mai nap folyamán több online napilapban is szembetalálkoztunk az egyik magyarországi PR-ügynökség sajtóközleményével, vagy az alapján készült hírrel, és egy mondatot szinte mindegyikben változatlanul találtunk meg: "A törvénytervezet lényege, hogy az internet-előfizetésekhez csatolt havi héteurós díj befizetésével legálissá válna a filmek és zeneszámok letöltése az internetről". Természetesen a francia nemzetgyűlés által elfogadott és a felsőház elé terjesztett, a fájlcserélő programok legalizálásáról szóló törvénytervezetről van szó, amelyről lapunk már február elején beszámolt.
Talán mondanunk sem kellene az IT.news szerzői jogi kérdésekben pallérozott Olvasóinak, hogy a fenti mondattal természetesen az a baj, hogy nem igaz. Ugyanis a filmek és zeneszámok letöltését semmilyen plusz díj megfizetése nem teszi legálissá, mivel az – Európa számos országában, így Franciaországban és Magyarországon is – legális.
Hirdetés
A törvényjavaslat ennél jóval többről szól: magát a fájlcserét legalizálná, vagyis a letöltést és a másokkal való megosztást, a feltöltést is egyben. Ez pedig valóban túlmutat minden eddigi kezdeményezésen, amely a szerzői jogvédett tartalmak terjesztésével kapcsolatban felmerült.
"Annyiszor vádolsz, hogy elhiszem"
Persze egyetlen szó elírása miatt – legyen még oly kiemelt jelentősége is e szónak, mint esetünkben – nem születne cikk e hasábokon.
Az eset pikantériáját az adja, hogy a közleményt jegyző ügynökség ügyfelei között találjuk az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítványt is. Az ASVA pedig ismert arról, hogy minden kommunikációs csatornán, legyen az közlemény, plakát, moziklip vagy tévéműsor, imád "illegális letöltésekről" beszélni – még ha ezt a hatályos magyar szerzői jogi törvény kerek perec cáfolja is.
Úgy gondoljuk, nem elég, ha mi magunk kigyomláljuk az ASVA-közleményekből ezt a helytelen kifejezést, ha közben más sajtótermékek ezt nem teszik meg. Ha azt mondjuk az Olvasóknak, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett "legálissá válna" a letöltés, azzal azt is állítjuk, hogy most nem az – ami semmilyen szempontból nem felel meg az igazságnak.
A szerzőijog-sértések témakörét épp azért övezi annyi félinformáció, felületes hiedelem és mítosz, mert hagyjuk, hogy ezek pontatlanságok – sokszor elismételve – lassan megragadjanak a köztudatban. Csakhogy ettől még nem válnak igazzá.
Szentesi Kálmán
* * *
A hír kiegészítéseként: a tegnapi közleménynek március 9-e óta egyébként sincsen már jelentősége, mivel ekkor az újra napirendre tűzött törvényi vitában a francia nemzetgyűlés közel húszórányi alkudozást követően elvetette a törvényjavaslatot.