A 2009 első felében detektált kibertámadások pontosan 71,2 százaléka egy olyan sebezhetőségre épít a Microsoft Wordben, melyet 2006 júniusában már befoltoztak – írja Redmond a héten hetedik számként megjelent Security Intelligence Reportban. A január és július közötti időszakot felölelő vaskos tanulmány és a vállalat honlapjának tanúsága szerint az MS06-027-es jelű, kritikus minősítésű Word-sérülékenység a szövegszerkesztő 2000-es, 2002-es (XP) és 2003-as verzióját érintette, mindhárom változathoz 2006. június 13-án bocsátották ki a megfelelő javítást (KB917345, KB917335 és KB917334).
Év elejétől nyár közepéig a támadások többsége, 55,5 százaléka olyan Office-rendszereket érintett, melyeket legutoljára 2003 júliusa és 2004 júniusa között frissítettek. A legtöbb attakot azok a felhasználók szenvedték el, akik az irodai szoftvercsomag 2003-as változatát használták, és annak megjelenése, vagyis 2003 októbere óta nem töltöttek le hozzá semmiféle javítócsomagot vagy biztonsági frissítést – áll a jelentésben.
Sajnos az ügyfelek jóval kevésbé hajlandóak Office-t patchelni, mint Windowst. Felkavaró látni, hogy Redmond mérései szerint az utolsó frissítéstől eltelt időtartam átlagosan nem kevesebb, mint 5,6 év – szemben az operációs rendszeré 1,2 esztendő. Biztonsági szakértők úgy vélik, ez világosan mutatja a vállalati IT-rendszermenedzsment hiányosságait: a Windows, mint platform rendszeres karbantartása, a felbukkanó hibákra kiadott javítások alkalmazása prioritást élvez, de az Office-szal már alig törődnek.
Tetszettek volna Office-t frissíteni!
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Júniusban jelenik meg az Office 2010
Pontosított a Microsoft: az első félévből az első félév vége lett. A jelenlegi tervek szerint az összes kiadás 2010 júniusában kerül piacra.
Szoftver 11
-
Kizárta a felhasználókat az Office 2003 RMS
Órákkal a kínos hibajelenség publikálását követően máris letölthető a javítás.
Szoftver 9
Előzmények
-
Fapados kiadás készül az Office 2010-ből
A Works helyébe lépő Starterrel új számítógépeken találkozhatnak majd a felhasználók. A korlátozott funkcionalitású csomag nem demóverzió.
Szoftver 85
-
Az IBM megtiltotta a Microsoft Office használatát
Habár a Lotus Symphony ma még kevesek számára ismert, a nagyvállalat mostani lépése legalább olyan súlyúnak tekinthető, mint a Mozilla kihívása annak idején a böngészők terén.
Mérleg 211
-
Új Microsoft Office for Mac 2010 végén, Outlookkal
A maces rendszerekre fejlesztett Office kiadására jövő télig biztosan várnunk kell, kárpótlásul az Entourage alkalmazást felváltja az Outlook.
Szoftver 1
-
Office 2000: ennyi volt
A termék életciklusa véget ért, a Microsoft nem támogatja tovább a tízéves irodai csomagot.
Szoftver 7
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs