Védelmi célú mesterséges intelligenciát fejleszt a SZTAKI

A magyar szakemberek egy nemzetközi projektben vállalnak fontos feladatot.

Az intézet bejelentette, hogy az Európai Unió által meghirdetett, az európai védelmi képességek növelését célzó European Defence Fund pályázat egyik győztese a FARADAI elnevezésű, védelmi célú, öntanuló mesterséges intelligenciát kutató projekt.

A projekt koordinátora a görög CERTH (The Centre for Research & Technology, Hellas) kutatóintézet. Az összesen a 35 tagú, 13 országot számláló nemzetközi projektben az ELKH SZTAKI mellett részt vesz többek között a német Fraunhofer kutatóintézet-hálózat, a Rheinmetall német hadiipari cég, valamint a francia Naval Group és a Thales csoport néhány tagvállalata.

A közleményben leírják, hogy a védelmi iparban egyre inkább nő az igény olyan mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszerekre, amelyek költséghatékonyan, felügyelet és beavatkozás nélkül, autonóm módon képesek alkalmazkodni és tanulni környezetükből. A FaRADAI projektben a kutatók tovább fejlesztik a mesterséges intelligencia területén már létező technológiákat és ezzel párhuzamosan pedig új innovatív MI megoldásokat javasolnak autonóm védelmi rendszerek számára.

Az ELKH SZTAKI a projektben kevés adatból, folyamatosan tanuló algoritmusok fejlesztésével, szimulációs környezetekben öntanulással, és önmagukat magyarázó megoldások keresésével foglalkozik majd. A projektet a SZTAKI-ban Benczúr András, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője, és Tóth Roland, az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium kutatója vezetik.

A projektet az Európai Unió 18 498 239 euró értékben finanszírozza, ebből a SZTAKI 293 750 euró lehívására jogosult. A projekt hossza 42 hónap.

Azóta történt

Előzmények