Igazi pénznyelő jelenleg a Samsung chipgyártó részlege, így olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy le is választhatják azt. A Samsung elnöke azonban elmondta a Reuters számára, hogy a Samsung jelenleg nem érdekelt a chipgyártás vagy a chiptervezés leválasztásában.
Elemzők szerint ez a két ágazat minden évben dollármilliárdos veszteségeket okoz a Samsungnak a gyenge kereslet miatt, és ez lehúzza az egész cég teljesítményét. A Samsung egy ideje a logikai chipes tervezése és a chipek bérgyártása felé mozdult el, hogy kevésbé legyen kitett a memóriachipek iparának. Az elnök még 2019-ben döntötte el, hogy 2030-ra a világ legnagyobb chipgyártójaként megelőznék a TSMC-t.
Azóta dollármilliárdokat öntöttek a chipek bérgyártásába, amerikai és dél-koreai gyárak épülnek – de több forrás is arról beszél, hogy a Samsung nem tudja kihasználni a kapacitást, nincsenek nagy rendelései. A Samsung ennek ellenére is növekedni akar, nem választ le semmit, közölte az elnök.
Beszélt ugyanakkor arról is, hogy a Texasban lévő új chipgyáruk nehéz projekt, mert változó helyzetet teremt a választás az USA-ban. A dél-koreai cégek az USA legnagyobb külföldi befektetőit alkották az utóbbi években, főleg a chipek és a zöldenergia piacán, amit a helyi kormány támogatott. Egyes cégek az elnökválasztás miatt óvatosabbá váltak, a Samsung ezt a projektet maga is 2026-ra halasztotta tavasszal, a működést pedig több fázisra osztotta fel.
Tavaly az elemzői becslések szerint a Samsung chipgyártó és -tervező ágazata 2,4 milliárd dolláros veszteséget termeltek.