Rossz hírt kapott, aki Xiaomi EV-t venne

Kínában már elérhető a Xiaomi SU7 elektromos autó, de aki ilyet szeretne, az akár 7 hónapos várólistára is kerülhet.

Annak ellenére, hogy a Xiaomi SU7 elektromos autója csak Kínában jelent meg, a befektetők és a vásárlók is nagyon lelkessé váltak, az elemzők pedig egyből a Tesla megszorongatásáról beszéltek. Egyelőre úgy néz ki, valóban nagy a kereslet a Xiaomi EV-re.

Hirdetés

Ez ugyanis hiába elérhető, aki SU7-et szeretne, annak 4-7 hónapot kell várnia az első Xiaomi EV-re. Az első 24 órában 88 898 előrendelést kaptak a közel 30 ezer dollárba kerülő autóra. Az alapmodellre 18-21 hetet kell várni, az SU7 Pro modellre 18-21 hetet, míg a legdrágább verzióra 27-30 hetet.

A helyi piacon több mint 40 márka küzd a fogyasztók figyelméért, Az Aito (Huawei hátszéllel), a Chery és az Xpeng is nagy akciókat hirdetett.

Bár a piac nagy kihívás az új szereplőknek, az elemzők szerint a Xiaomi az erős anyaga háttere miatt van jó helyzetben, ráadásul a felokosított műszerfalak terén is előnyben van a mobilipari tapasztalata miatt, ez pedig egyből nagy előny a kínai fogyasztók szemében.

A Xiaomi EV-ből Founder’s Edition is készült ajándékokkal, az első 5000 ilyet azonnal eladták.

Ha pedig Kína és EV: a nagy olajcégek nehéz jövőképpel néznek szembe, ugyanis a Sinopec és a PetroChina számára is jelenleg az üzemanyagok eladása adja az árbevétel közel 50 százalékát, miközben Kína üzemanyagigénye 2025-ben tetőzhet. Az EV-s átállás persze mindenhol elindult.

Kína kereskedelmi minisztere a BYD, a SAIC és a Geely képviselőivel pedig Franciaországba és Olaszországba látogat, hogy megoldja az elmérgesedett helyzetet, ami az árelőnnyel Európába érkező kínai EV-k kapcsán alakult ki az EU-ban. Eközben Kína tavaly már a legnagyobb autóexportőrré vált, megelőzve Japánt.

Előzmények