Az OTP Bank adatai szerint 2017-ben mintegy 620 ezer alkalommal használták készpénzbefizetésre a hitelintézet okos ATM-jeit, a befizetett összeg megközelítette a 80 milliárd forintot. A szolgáltatás a fiatalabb generáció képviselői között az egyik legnépszerűbb. A 24 év alattiak és a pályakezdők esetében az ATM-es befizetések darabszáma már meghaladta a bankfióki befizetések számát. Az OTP Bank a most közzétett első negyedéves eredményei alapján idén is hasonló folytatásra számít.
Hirdetés
A bank másfél évvel ezelőtt kezdte meg a ki- és befizetésre alkalmas okos ATM-jeinek telepítését az. Míg 2016 végén mindössze 38 helyen volt elérhető a fióki nyitvatartási időn kívül is igénybe vehető befizetési lehetőség, mostanra országszerte közel 200 okos ATM áll az ügyfelek rendelkezésére. Ezek segítségével a nap 24 órájában, akár ünnepnapokon, vagy éppen hétvégén is lehetőség van készpénzbefizetésre, az összeg pedig azonnal rendelkezésre áll a befizető folyószámláján.
Az okos ATM-ek számának növekedésével együtt a tranzakciók száma is rohamosan nőtt; tavaly mintegy 620 ezer alkalommal vették igénybe a szolgáltatást az ügyfelek. A huszonévesek körében az ATM-es befizetések darabszáma pedig több mint 20 ezer tranzakcióval meghaladta a fióki befizetések számát is. A legforgalmasabb időszakban, a karácsony előtti héten közel 28 ezer egyéni befizetés történt. A 2017-es rekord azonban már 2018 első negyedévében megdőlt, az év 7. hetében több mint 30 ezer tranzakciót hajtottak végre a bank ügyfelei.
Az erős kezdést az év első negyedévében további növekedés követte: az előző év ugyanezen időszakához képest ugyanis 7,4-szer több, összesen 367 ezer tranzakciót hajtottak végre a befizetők, mintegy 46 milliárd forint értékben. A befizetések átlagos értéke pedig több mint 25 százalékkal emelkedett, megközelítve a 125 ezer forintot. Az ügyfelek a nyitvatartási időn kívül több mint 40 ezer tranzakciót hajtottak végre, amely 2017 azonos időszakához képest mintegy 16 százalékos növekedést jelent.
Kéner Zsolt, az OTP Bank szenior üzletfejlesztési menedzsere az eredmények kapcsán elmondta: „Becsléseink szerint a befizetések száma idén meghaladhatja az 1,3 milliót, ami duplázást jelent a tavalyi eredményekhez képest. Az eddig elért számok jól mutatják, hogy ügyfeleinknek egyre nagyobb igénye van a flexibilis, a bankfióki nyitvatartási időn túlmutató szolgáltatások iránt. Különösen igaz ez a fiatalabb generációkra és azon vállalkozásokra, akik nem tudnak a nyitvatartási időben bankolni az átlagostól eltérő munkarendjük miatt. Hogy ezeket az igényeket maradéktalanul kiszolgáljuk, 2018 során is folyamatosan fejleszteni fogjuk az okos ATM-hálózatunkat, valamint az igénybe vehető befizetési műveletek körét.”