A szervezők bejelentették, hogy idén harmadik alkalommal rendezik meg az Országos IT Megmérettetést, amely a magyarországi IT-szakemberek legnagyobb online szakmai versenye. „A gépezők viadala” szlogennel futó, hét héten át tartó játékos versenysorozatra augusztus 21-től lehet nevezni. A verseny 20+1 kategóriájának feladatai a legmodernebb technológiák – így például az önvezető autók szoftvereinek programozása vagy a blokklánc rendszerek védelme – köré épülnek, és elsősorban a résztvevők naprakész, alkalmazható tudását mérik. Az idei megmérettetésre azokat a még nem szakmabeli jelentkezőket is várják, akik szeretnék felmérni, hogy alkalmasak lennének-e a jövőben programozónak.
Hirdetés
Tavaly már több mint 2600-an vettek részt az Országos IT Megmérettetésen, amelyet idén szeptember 25. és november 30. között rendeznek meg. A 7 héten és 7 fordulón át tartó versenysorozatra mától, augusztus 21-től lehet nevezni összesen 20 + 1 kategóriában, amelynek feladatait vezető hazai és nemzetközi vállalatok szakemberei – köztük az IBM, a Robert Bosch vagy az IT Services – állították össze és hitelesítették. A fordulónként körülbelül 10-15 percet igénybe vevő versenyre minden olyan jelentkezőt várnak, aki szeret játszani, és szeretné játékos feladatokon keresztül bővíteni a tudását, vagy akinek fontos a szakmai fejlődés, és felmérné, mennyire naprakészek az ismeretei.
Az egyes kategóriák izgalmas történetekbe ágyazott feladatai nem elsősorban a résztvevők lexikális ismereteire kíváncsiak, a versenyzőknek a való életből vett vagy izgalmas, fiktív történetekbe ágyazott feladatokat kell megoldaniuk. Fordulóról fordulóra egyre nehezebb kihívás elé állítják a versenyzőket, aki pedig valamely kategória győztese szeretne lenni, annak a legújabb technológiákat és programnyelveket is ismernie kell. A verseny abszolút győztese nyeri el a legsokoldalúbb IT-szakembere címet, akinek több területet is érintő, komplex tudásról kell tanúbizonyságot tennie.
„A tavalyi kutatásunkból kiderült, hogy a magyar IT-szakemberek nem attól tartanak a legjobban, hogy a gépek hamarosan átveszik a munkájukat, hanem, hogy a szaktudásuk nagyon gyorsan elévül. Ezért is épül ez a verseny a legmodernebb technológiákra, hogy tudásukról tükröt tartson a versenyzőknek – mondta Pulay Gellért. A versenyt szervező IThon.info portál alapítója hozzátette, a megmérettetésnek egyben az is célja, hogy vonzóvá tegyék az IT szakmát, és olyanokat is megnyerjenek a humánerőforrás-hiánnyal küzdő ágazatnak, akik még nem merték elhinni, hogy alkalmasak lennének erre a pályára. Nekik hozták létre idén A jövő programozója kategóriát, amely nem az IT-ismereteket méri, hanem játékos logikai és egyéb feladatokat állít a még nem szakmabeli versenyzők elé, hogy felmérje, rendelkeznek-e azokkal a képességekkel, amelyekkel sokra vihetik ebben a szakmában.
A kategóriák győztesei értékes nyereményekkel gazdagodnak, a verseny abszolút győztese pedig elutazhat Kínába, a Huawei Technologies sencseni központjába, hogy testközelből nézhesse meg a jelen és a jövő meghatározó ICT technológiáit.
A versenyre ezen a linken lehet jelentkezni: https://ithon.info/megmerettetes.