Az e-Hódot a Bebras, vagyis Nemzetközi informatikai és számítógép-készség verseny (International Contest on Informatics and Computer Fluency) részeként rendezik meg minden évben Magyarországon.
Idén ez meglehetősen jól sikerült, a november 11-15. között az interneten keresztül zajlott e-Hód versenyen 202 magyarországi iskola 27 702 diákja vett részt, ami rekordnak számít, korábban soha nem vett részt ilyen sok diák hazai informatikai tanulmányi versenyen. A versenyző csapatoknak 45 perc alatt kellett korcsoportjuktól függően 18, vagy 12 feladatot megoldaniuk az internetes felületen kívül minden egyéb szoftver, vagy más külső segítség igénybe vétele nélkül.
Az e-Hódot a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karával közösen 2011 óta rendezi meg Magyarországon: míg az első évben csupán 24 tanintézmény csatlakozott a kezdeményezéshez, 2014-ben már 100 iskola vett részt benne, 2019-ben pedig a kétszázas létszámot is sikerült átlépni. Az első évben még kevesebb, mint kétezer diák mérte össze tudását, 2015-re már több mint 13 ezren versengtek, tavaly a 25 ezres határt is átlépte a versenyzők száma, idén pedig ezt is sikerült meghaladni. Világszerte egyébként 54 ország csatlakozott már a Bebras kezdeményezéshez, tavaly közel 2,8 millió diák vett részt a versenyen.
„Az idei verseny résztvevőinek motivációját mutatja, hogy az öt életkori kategóriából 188 első-harmadik helyezett került ki. A verseny során sok új ötlettel, ismerettel gazdagodhattak azok a diákok is, akik fizikai jutalomban végül nem részesülhetnek.” – mondta el Pluhár Zsuzsa, az ELTE tanársegédje, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke és a kezdeményezés magyarországi vezetője az idei versenyről a 2019-es e-Hódról.
Az e-Hód díjkiosztóját 2019. december 13-án 14:00 órakor fogják megtartani az ELTE IK Harmónia termében, ahol minden egy egyes kategória első három helyezettje kap majd jutalmat.