A filmklik.hu mozifilmekkel és – nem mellékesen – szerzői jogi kérdésekkel foglalkozó portál 20 mozifilm online megtekintését biztosítja egészen július 7-ig ingyen és bérmentve, jogtiszta forrásból. A hangsúlyozottan tesztjelleggel útjára indított kezdeményezés elsődleges célja az, hogy az oldal üzemeltetői felmérjék, mekkora népszerűségre számíthat ez a fajta üzleti modell egy jövőbeli éles bevetés során. „A képlet egyszerű: ha ti, a közönség igent mondtok azzal, hogy magas nézettséget produkáltok, ezzel meggyőzhetjük a reklámozókat a modell működőképességéről, vagyis a jövőben is nyílik mód ingyenes filmforgalmazásra” – írják. Az alkotásokat ennek megfelelően hirdetésekkel látták el, de az üzemeltetők hangsúlyozzák, a megjelenő reklámspotok mennyisége még mindig töredéke annak, amivel a televízióban találkozhatunk egy nagyjátékfilm vetítése közben.
Bodnár Péter, a filmklik.hu alapítója a digitális forgalmazással kapcsolatban korábban úgy vélekedett, a jövőben a mozi sokkal inkább a promóció részévé válik majd: a nagyvásznon való bemutatás egy exkluzívabb esemény lesz, amely arra lesz hivatott, hogy beharangozzon egy-egy filmet, melyet aztán nem sokkal később egy gombnyomásra lehívhatunk az internetről – akár teljesen ingyen. A szakember szerint ugyanis a külföldi trendek egyértelműen abba az irányba mennek, hogy a film vetítését ne a nézőkkel, hanem hirdetőkkel fizetessék meg.
Az akcióban szereplő filmek egyaránt megtekinthetőek PC-n vagy Macen, Windows vagy Linux platformon és mobilböngészőkön keresztül is. A lejátszáshoz a Flash Player minimum 9-es verziójára és 1-1,5 megabites sávszélességre van szükség.
Ingyen nézhető sikerfilmek az interneten – legálisan
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
A filmipar egyetlen menedéke az internet
Brit filmes szervezetek egy olyan koncepciót ajánlanak a filmes iparnak, amelynek segítségével stabilizálhatják az illegális internetes letöltések miatt megroggyanóban lévő iparág helyzetét.
Mérleg 11
-
Ingyen nézhetők a filmek az Indexen
Hirdetési bevételekből remélik finanszírozni az internetes mozit az üzemeltetők. Egyelőre szegényes a kínálat, de heti legalább hat új alkotást ígérnek.
Tech 20
Előzmények
-
Az ASVA szerint a fájlcserélők még több pénzt csinálnak
Egy merész, ám vitatható alapállású vállalkozás indult, mely a p2p-hálózatok felhasználóit kívánja reklámokkal bombázni.
Mérleg 62
-
3322 filmet osztott meg, a bíróság mégis felmentette
A megengedő spanyol szabályozás következtében Spanyolországban egyelőre még biztonságban vannak a fájlcserélők.
Mérleg 20
-
A fájlcsere növeli a kiadók bevételeit
A fájlmegosztás nem rombolja a zenei és filmkiadók piacát, hanem bővíti és sokszínűbbé teszi a kínálatot, növeli a keresletet – állítják az elemzők.
Mérleg 21
-
Ingyen nézhető magyar filmek az interneten
Meghosszabbította ingyenes otthoni hozzáférést biztosító karácsonyi akcióját a NAVA. Januárban még szabadon lehet nézelődni.
Közösségi média 9
Percről percre
gp Nagyon sok évtizeddel az eredeti Lunar Lander megjelenése óta ismét ezen a címen jelent meg Atari logóval egy játék. Vajon mennyit javult a játékdesign a hetvenes évek óta?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest