Egy igazán érdekes írást közölt hétvégén a New York Times Fred Vogelstein tollából arról, hogyan született meg az első iPhone: mekkora nehézséget jelentett a projekten dolgozó mérnököknek az, hogy még soha nem dolgoztak ehhez hasonló eszközön; hogy a kevés memória miatt állandó küzdelem volt az iPhone-on futó kezdeti alkalmazások finomhangolása; hogy a 2007 januári nyilvános bemutatóra gyakorlatilag egyetlen normálisan működő telefonjuk sem volt; hogy Jobs speciális kérései a bemutatóval kapcsolatban alaposan megnehezítették az amúgy is stresszes munkát; hogy a bemutatókor még gyártósorok sem voltak, amin a telefon készülhetett volna.
A riport legfőbb információforrása Andy Grignon volt, aki az iPhone megalkotásakor egy ideje már az Apple-nél dolgozott, az iPhone-projektben pedig ő és csapata volt a felelős azért, hogy a telefon összes rádiótechnikai eleme tökéletesen működjön. Elmondása szerint a fejlesztés két és fél éve alatt sokszor hét napból hetet dolgozott, és akkora volt a nyomás, hogy számos mérnök teljesen kiégett, és nem sokkal a projekt befejezése után elhagyta az Apple-t. Grignon szerint a vállalat minden elérhető erőforrást az iPhone-ra összpontosított, és más, idővel háttérbe szoruló projektektől is elvonták a legjobb embereket, így a telefon fejlesztésén kívül folyamatok, fejlesztések lelassultak. Az elképesztő mértékű fókuszálással az Apple hatalmasat kockáztatott, mert többszörösen ismeretlen terepre tévedt: olyan terméken dolgozott, melynek technikai megoldásaiban nem volt korábbi tapasztalata; olyan piacra akart belépni, amit nem ismert; és nem volt B-terve arra az esetre, ha az iPhone-nal kudarcot vall.
A bemutató közeledtével a stressz egyre nőtt, mert Jobs úgy akarta bemutatni az iPhone-t, mint egy már kész terméket, miközben még alig száz, különböző minőségű prototípus létezett, a szoftver pedig katasztrofálisan bugos volt. Egy videóból például csak egy részletet lehetet lejátszani, ha az egészet próbálta megnézni az ember, a rendszer szinte biztosan összeomlott. Ha böngészni akartál, előbb el kellett indítani az e-mail alkalmazást is, máskülönben előfordult, hogy a böngésző el sem indult. A fejlesztők ezért kikísérletezték az arany középutat, azaz egy bizonyos alkalmazáscsokrot, amiből a programokat bizonyos sorrendben kellett futtatni ahhoz, hogy úgy tűnjön, az iPhone működik.
A Wi-Fi modul olyan instabil volt, hogy a mérnökök a pódium mögött futó kábelekre kötötték a telefont, így emelve az antenna hatékonyságát, és arról is gondoskodtak, hogy a Wi-Fi rádiójelnek a lehető legrövidebb távolságot kelljen megtennie a routerig. Azt is meg kellett akadályozniuk, hogy a nézőtéren ülők felcsatlakozzanak az iPhone által használt frekvenciára, és mivel ötezer „kocka” ült a nézőtéren, nem volt elég simán elrejteni a csatornát – úgy módosították az AirPort szoftverét, hogy úgy látszott, mintha az eszköz nem az Egyesült Államokban, hanem Japánban üzemelne, ott pedig akad néhány olyan frekvencia, ami az USA-ban nem engedélyezett.
Még ennél is érdekesebb az, ahogy a GSM-jelszint kijelzését oldották meg. Az akkori kizárólagos mobilszolgáltató partnerük, az AT&T kihelyezett egy mobil adóvevő tornyot, a mérnökök pedig Jobs jóváhagyásával átprogramozták az iPhone szoftverét, hogy az a tényleges jelszinttől függetlenül mindig maximális jelerősséget mutasson a kijelzőn.
A fejlesztők legnagyobb félelme azonban mindenekfelett az iPhone-on futó szoftver volt, ami még nagyon messze állt a véglegestől, ezért az alkalmazások túl nagyok voltak, a memóriahasználat nem volt optimalizálva, ezért rendszeresek voltak a fagyások vagy a teljes rendszerösszeomlás. A bemutató csúcspontján pedig Jobs meg akarta mutatni, hogy a majdani mindennapi használat során mennyire egyszerű lesz az alkalmazásokból ki-be lépkedni és különböző műveleteket végrehajtani, erre pedig az akkori prototípus csak kivételesen szerencsés esetekben volt képes.
Aki tud angolul, és érdekli a többi érdekes részlet is (például a folyamatos titkolózás a beszállítók, partnerek és a nem kiválasztott Apple-alkalmazottak előtt, a feszültség, amit néhány „szuperokos” ember összeeresztése szül, az érintőképernyő fejlesztése körüli bonyodalmak stb.), annak ajánlott olvasmány az NYT igen terjedelmes cikke. Mi csak a (talán) legfontosabb részleteket emeltük ki.
