Elindult a regisztráció a tavaszi ChaosStackre

Harmadik alkalommal rendezik meg március végén a fiatal fejlesztők ChaosStack elnevezésű versenyét Budapesten.

A programozási nyelvtől független vetélkedőn a hasonló megmérettetések többségétől eltérően a fejlesztők általános problémamegoldó képességét mérik. Nincs kötött szakterület, így a ChaosStack gyakorlatilag a főállású programozók mindennapi munkáját modellezi. A szervezők így a backend, a mesterséges intelligencia, a frontend, a computer vision, vagy akár az architektúra tervezés területéről is készülnek feladatokkal, tehát erősen javasolt multidiszciplináris teammel indulni. A csapatoknak 8-10, a szponzor-mentorok által összeállított feladatot kell megoldaniuk, melyek között lehet személyre szabható híroldal egy startup számára vagy egy Pokémon Go-hoz kapcsolódó pokedex, azaz edzőalkalmazás készítése is.

ChaosStack 2017
[+]

„Az elmúlt évek sikerei után arra számítunk, hogy a mostani verseny is népszerű lesz a fejlesztők körében. A mentorainkkal való szoros együttműködésnek köszönhetően idén több új elemmel is bővítjük a portfóliónkat. Tavasszal több, egyebek mellett cégek számára szervezett egyedi hackathonnal, ősszel pedig a junior és újdonságként senior ChaosStackkel készülünk, mindezt pedig már nemcsak Magyarországon. Olyan közösséget szeretnénk építeni, ahol a fiatal és senior fejlesztő, a startup és a nagyvállalat együtt keresi a megoldásokat a jövő informatikai kihívásaira” – mondta Gedai T. Bence, a szervező TechEmbassy alapító-ügyvezetője.

A ChaosStacken a szponzor-mentorok mellett egy kiemelt startup is részt vehet, és térítésmentesen adhat feladatot a csapatoknak. Az idei metorok között olyan cégek szerepelnek, mint a Docler Holding, a Bosch, a Semilab, az OTP Bank, az EPAM, a Continental vagy a Cogito.

A ChaosStackre február 23-ától lehet regisztrálni, az online forduló beküldési határideje március 24., az élő fordulót pedig március 30-án tartják a legjobb 17 háromfős csapat részvételével.

Regisztráció és további részletek: https://www.facebook.com/events/2104430023200616/

Azóta történt

Előzmények