Akadozik az új Linux a londoni tőzsdén

Néhány napja a londoni tőzsde (London Stock Exchange – LSE) büszkén jelentette be, hogy készpénzes piaci rendszerüket sikeresen migrálták egy új, Linux-alapú kereskedelmi platformra, ám az öröm nem tartott sokáig: kedden és szerdán szoftveres hibák miatt akadozott a kereskedés. A .NET-alapú TradElectről a Millennium Exchange Suse Enterprise platformra való átállás hétfőn történt, de rendszer már másnap hibajeleket produkált, és azóta is „köhög”, komoly zavarokat okozva ezzel a kereskedelemben.

lse

A Financial Times értesülései szerint kedden az okozott problémát, hogy záró ajánlattétel 42 másodperccel később következett be, mint várták (délután fél öt), és ez bajossá tette a záróárfolyamok megállapítását. Csütörtökön pedig azt tapasztalták a brókerek, hogy bizonyos részvények árfolyamai esetében nem megfelelő a szoftveres frissítés, már nem aktuális, régi árak jelentek meg a kijelzőkön.

A migráció előtörténete sem épp makulátlan: a már korábban bevezetni szándékozott rendszer novemberben is okozott egy kétórás leállást, de a vizsgálat végül „emberi hibát” állapított meg.

A tőzsde vezetése azt közölte, hogy a több mint négyszáz közreműködővel, 15 hónapig előkészített átállás alapvetően sikeres volt, a tapasztalt hibát nem a rendszer maga okozta, hanem külső adatszolgáltatók a ludasak. Ezzel szemben akadnak olyan források, akik ennél komolyabb gondokat sejtenek a háttérben, de részletes tájékoztatás még nincs.

Hirdetés

Előzmények