Már tesztelik a londoni olimpia informatikai rendszerét

Az olimpiai játékokat szervező London 2012 szervezet és a megvalósítást végző Atos Origin tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy elkészült az a technológiai központ, laboratórium, melynek feladata, hogy az olimpiai események sikeres lebonyolításához szükséges informatikai rendszerek működőképességét és biztonságosságát garantálja.

Az ünnepélyes átadón Sebastian Coe, a „virtuális olimpiáért” felelős testület vezetője közölte, hogy a kelet-londoni Canary Wharf negyedben kialakított Technology Lab a játékokig összesen 200 ezer tesztórán keresztül ellenőrzi, javítja és fejleszti a számítógépes rendszereket, hogy minden zökkenőmentesen történjék a sportesemény idején. Először a kiemelt sportágakkal (többek között az atlétika, a tenisz, a kosárlabda, a röplabda és a triatlon) kapcsolatos teendőket nézik át, itt a miniközpontok működését ellenőrzik (az olimpia idején összesen 36 versenyhelyszínen lesznek elhelyezve majd ilyen miniközpontok).

London 2012

A 2000 négyzetméteres Technology Labben jelenleg összesen 880 PC, 130 szerver, 110 hálózati elosztó (network switch) található, és körülbelül 70 ember végzi a munkát, de ez csak a tesztidőszakra érvényes, az olimpia idején 900 szerver, ezer hálózati és biztonsági eszköz szolgálja ki majd a körülbelül 20 ezer egyéb eszközt, melyek közül 9500 lesz számítógép.

A hivatalos IT-partner, az Atos Origin vezetője, Patrick Adiba elmondta, hogy a próbaidő alatt mindenre fel akarnak készülni, az összes várható és kevésbé várható eseményre és veszélyre, mivel fontos, hogy minden üzemzavarra, fenyegetésre, támadásra megfelelően tudjanak reagálni, minden történés kezelésére létezzék forgatókönyv. Az egyik kiemelten vizsgált rendszer egy új fejlesztés lesz (Commentator Information System – CIS), melynek a kommentátorok, az újságírók és a nézők felől érkező információkat 0,3 másodperc alatt kell összesítenie. Hasonlóan kiemelt szerepe lesz a myInfo+ nevű portálnak és a mögötte lévő rendszernek, mely az akkreditált résztvevők (sportolók, sportvezetők, újságírók) információs kiszolgálását végzi majd. Ennek a testre szabható szolgáltatásnak és adatbázisnak gyorsnak, pontosnak és kimerítő tartalmúnak kell lennie. Az ilyenkor szokásos túlzásokat nem kerülve Adiba elmondta azt is, hogy a világ legbonyolultabb rendszerét hozzák létre – a sporteseményeket illetően –, mely tízszer akkora, mint amelyik a futball-világbajnokságot szolgálta ki.

A működőképesség és pontosság mellett a másik kiemelt szempont a biztonság, ahogy Gerry Pennel, a szervezőbizottság vezetője kiemelte: „Egy kibertámadás célpontja leszünk. Ez teljesen bizonyos” – jelentette ki, s hozzátette, hogy a kormányzattal együttműködve mindent megtesznek azért, hogy a támadást/támadásokat sikerrel kivédjék.

Azóta történt

Előzmények