Hirdetés

Együtt kínál internetes tévét a Microsoft és a Telefónica

Hirdetés

A Microsoft és a 25 országban több mint 300 millió előfizetőnek szolgáltató Telefónica tegnap Madridban jelentették be, hogy a redmondi cég és spanyol székhelyű vállalat Telefónica Digital nevű üzletága több évre szóló stratégiai megállapodást kötöttek, melynek célja, hogy közösen alakítsanak ki egy globális videóplatformot (GVP).

A hivatalos közlemény szerint a Microsoft Mediaroom platformjára épülő új rendszer több szolgáltatást is kínál majd: az IPTV mellett képes lesz az ettől kissé eltérő szerkezetű, úgynevezett „over the top” televíziózás kiszolgálására is számtalan eszközön. Először a Telefónica erős piacain, Brazíliában, Chilében és Spanyolországban indul el a GVP, de a következő években fokozatosan ki fogják terjeszteni mindenhová, ahol a cég szolgáltat.

Az internetes televíziós keretében egyébként nem most találtak egymásra a vállalatok: a GVP-t először tavaly novemberben vezették be Movistar Imagenio néven az Xbox 360-as játékkonzolon, amelyen az előfizetők így 12, főként sporttal foglalkozó csatornához férhetnek hozzá.

Azóta történt

Előzmények