Bár az elmúlt negyedévben úgy tűnt, rövid megtorpanás után a Dell visszaállt a tőle megszokott szédületes növekedési pályára, most ismét kijózanította a piacot a texasi vállalat. Mint tegnap bejelentették: az áprilissal véget érő három hónapos időszakban az árbevétel a korábbi prognózis minimuma, 14,2 milliárd dollár között alakul, a részvényenkénti nyereség pedig 33 cent lesz a várt 36–38 helyett. A Wall Street 14,5 milliárd dolláros forgalmat és 38 centes EPS-t várt.
A Dell az elmúlt hónapokban árcsökkentésekre kényszerült, hogy versenyben maradhasson az agresszív riválisok – főként a Lenovo és az Acer – mellett. A vállalat az első naptári negyedévben veszített globális piaci részesedéséből, mely 18,6-ról 18,1 százalékra csökkent. A bejelentést követően közel 6 százalékkal esett a Dell-papírok értéke.
Megint hullámvölgyben a Dell
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET News.com
- Kapcsolódó cégek:
- Dell
Azóta történt
-
Beadta a derekát a Dell
Megtörtént, amire a piac évek óta várt: a vezető PC-gyártó feladta kizárólagos Intel-pártiságát. AMD Opteronok a szerverekben.
Mérleg 0
-
Vészjelzés a Delltől
Közel ötéves mélypontra esett a világ legnagyobb számítógépgyártója részvényeinek árfolyama.
Mérleg 0
Előzmények
-
Zavargások miatt áll a call center
Nem a nyelvi akadályok az egyetlenek, amelyek árnyékot vetnek az Indiába telepített telefonos ügyfélszolgálatokra.
Mérleg 5
-
Gamerekre hajt a Dell
A PC-gyártó szerint a játékra kihegyezett csúcsgépek piacán is lehet sok pénzt keresni. Felvásárolták az Alienware-t.
Mérleg 1
-
Fejvadászik a Dell
Újabb tízezer dolgozót toboroz a Dell Indiában, ezzel duplájára növeli a már így is sokat szapult ottani call center létszámát.
Mérleg 7
-
Magához tért a Dell
A várakozásokat felülmúló eredményt jelentett a világ legnagyobb PC-gyártója. A tárolóeszközök és a notebookok mentek a legjobban.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Hálózati / IP kamera
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Krisztianby: Az ügyintézésnek mindig ilyennek kell lennie?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Bittorrent topik
- Fotók, videók mobillal
- A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Eredeti játékok OFF topik
- Így építsd a billentyűzeted!
- További aktív témák...