Magyar döntős a Microsoft-versenyen

Hirdetés

A Microsoft idei – immár harmadik alkalommal megrendezett – Imagine Cup versenyének most először magyar döntőse is volt. Az évről évre a világ minden tájáról egyre több diákot vonzó rendezvény célja, hogy segítsen a fiataloknak ötleteik kifejlesztésében, alkalmat teremtsen tudásuk megmérettetésére, és megmutassa számukra a számítástechnika és a technológia segítségével elérhető lehetőség széles spektrumát.

Az idei versenyen 92 ország közel 17 ezer diákja vett részt. Az indulók száma évről évre folyamatosan növekszik: míg 2003-ban 25 országból ezer, 2004-ben már 90 ország képviseletében 10 ezer diák jelentkezett. A résztvevők számának növekedésével párhuzamosan a nyeremények értéke is folyamatosan emelkedett: a Microsoft 2005-ben megháromszorozta a készpénznyeremények összértékét. Az idei verseny során – melynek központi témája az emberek közötti határok felszámolása volt – a diákok olyan projekteket mutattak be, amelyek a valódi életben is sok esetben alkalmazhatók.

A nemzetközi döntőre július 27. és augusztus 1. között került sor Japánban, Yokohamában. Hazánkat itt Csóka Endre, az ELTE másodéves hallgatója képviselte, aki a szoftvervállalat programozási nyelveinek – Visual Basic .NET, Visual J# .NET, Visual C# .NET és Visual C++ .NET – ismeretét felmérő algoritmus kategóriában a második legmagasabb pontszámmal – Európából egyedüliként – jutott a döntőbe. A fiatalember végül nem került a díjazott dobogósok közé, de benne volt a legjobb hatban. Az Imagine Cup 2005 versenyen algoritmus, információtechnológia, Office-tervezés, rövidfilm és vizuális játékok kategóriákban hirdettek győzteseket.

A jövő évi Imagine Cup versenyt Indiában, Delhiben rendezik meg, mottója: „Képzelj el egy olyan világot, amelyben a technológia egy egészségesebb élethez segíti az embereket!”

Azóta történt

Előzmények