Globális startup-versenyt hirdet az LG

A nyertesek a vállalat Szilícium-völgyi innovációs központjában fejlődhetnek tovább a cég támogatásával.

Az LG Electronics (LG), bejelentette, hogy elindítja a Mission for the Future (Küldetés a jövőért) elnevezésű, startup cégek számára kiírt globális versenyt, amelynek célja, hogy megtalálják a jövő felé vezető utat megnyitó innovatív technológiákat és üzleti ötleteket.

A debütáló megmérettetésnek a vállalat új, Szilícium-völgyi székhelyű innovációs központja, az LG NOVA ad otthont. Az LG NOVA egy olyan, az LG-n belül felállított, startupokkal és vállalkozói közösségekkel foglalkozó stratégiai központ, amelynek célja, hogy új vállalkozásokat hozzon létre és még több innovációt juttasson el a külső szereplőktől az LG-ig.

A kilenc hónapon át tartó, évente megrendezendő „Mission for the Future” célja a legjobb ötletek, koncepciók és vállalkozások felkutatása, amelyek javítják az életminőséget egy zöldebb, intelligensebb, egészségesebb és még inkább összekapcsolt jövőben. A verseny kiválasztott résztvevői az üzleti javaslataikon az LG NOVA csapatával három-hat hónapon belül kezdenek el dolgozni, ennek nyomán pedig 2022 márciusában indul el a döntősöket kiválasztó folyamat.

A verseny döntősei lehetőséget kapnak arra, hogy együtt dolgozzanak az LG NOVA kaliforniai csapatával, amely felgyorsíthatja növekedésüket, magasabb szintre juttathatja őket, és lehetőséget adhat akár arra is, hogy az LG-vel közös vállalkozást indítsanak. A vállalat akár 20 millió dollárt is elkülöníthet, hogy a döntősöket befektetésekkel, erőforrásokkal, a koncepciófejlesztés finanszírozásával, valamint az LG globális infrastruktúrájához és ellátási láncához való hozzáféréssel támogassa, illetve hogy hozzásegítse a finalistákat az LG-vel közös vállalkozások létrehozásához.

A folyamat során a verseny kiemelkedő teljesítményt nyújtó, egyedi üzleti ötlettel rendelkező résztvevőinek lehetősége lesz arra, hogy az LG-vel és partnereivel kapcsolatba kerülve hozzáférjenek a vállalati erőforrásokhoz, mentorálási és kísérleti programokhoz, ezzel fejlesztve tovább vállalkozásukat.

A 2021-2022-es verseny fókuszterületei:

  • Connected Health (Összekapcsolt egészség): újszerű megközelítések, hozzáférési lehetőségek és eszközök, amelyek segítségével az emberek bármikor és bárhol nagyobb kontrollt gyakorolhatnak egészségügyi ellátásuk felett, ezáltal javítva a népesség egészségi állapotát és a jóllétét

  • Energizing Mobility (Energiát a mobilitásnak): új szolgáltatások, megoldások és üzleti ötletek, amelyek segítenek az elektromos mobilitási infrastruktúra kiépítésében és a villamosenergia még kiterjedtebb felhasználásában a járművek és a közlekedés terén

  • Smart Lifestyles (Okos életmódok): az LG ThinQ platformjában rejlő lehetőségeket kihasználva a hálózatba kapcsolt otthoni terekhez köthető tartalmak, szolgáltatások, alkalmazások fejlesztése a mindennapi élet egyszerűbbé és jobbá tételéér

  • The Metaverse (A Metaverzum): a játékok, a VR-, az AR- és az XR-technológiák, a blokklánc, a digitális avatárok és más technológiák által elérhetővé tett innovációk, amelyek segítenek a digitális világ és az internet új generációjának felépítésében

  • Innovation for Impact (Innováció a hatásért): az áttörést jelentő vagy kiegészítő innovációk számára szolgáló tér, amely az LG „innováció egy jobb életért” filozófiájával összhangban hat pozitívan az emberekre, közösségekre és a bolygónkra

Menetrend

A Mission for the Future versenyre 2021. szeptember 1. és október 25. között lehet pályázni a missionforthefuture.lgnova.com weboldalon (angol nyelven érhető el). A nyertesek névsorát 2022 júniusában hozzák majd nyilvánosságra: összesen akár 10 vállalkozás is döntős lehet, azaz lehetőséget kap arra, hogy az LG-vel együttműködve fejlessze üzletét.

A megmérettetésben részt vevő startupok első, legfeljebb 50 vállalkozásból álló körének (“First 50”) kiválogatására 2021. október 25. és december 31. között kerül sor. Az ide bejutó vállalatok számára hozzáférést biztosítanak a közös üzlet növekedését segítő erőforrásokhoz, beleértve az alapvető üzleti infrastruktúrát, a globális technológiai vezetőkkel való kapcsolatépítést, a mentorálási és az együttműködési lehetőségeket. Ez a csoport szintén kapcsolatba kerül az LG vállalati partnerekből, kockázati tőkebefektetőkből, kísérleti programokból és más befolyásos szervezetekből álló hálózatával is, hogy további üzleti lehetőségeket tárhasson fel.

Az LG NOVA csapata 2022 januárja és márciusa között folytatja az első 50-es körbe bekerült startupokkal való együttműködést, 2022 márciusának végén pedig publikálja az innen kiválasztott 20 vállalkozás listáját („Selected 20”). Ez a csoport a közös üzleti növekedési stratégia és az igények alapján hozzáférhet tőkebefektetésekhez, az LG globális infrastruktúrájához és egyéb üzleti erőforrásokhoz is.

Ezt követően 2022 júniusának végén az LG NOVA csapata kiválasztja a győzteseket, vagyis a legjobb 10 vállalkozást („Top 10”), amelynek lehetősége nyílik az LG-vel együttműködve, a vállalat globális hálózatának támogatásával fejlesztenie üzletét.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények