A Microsoft – változtatva korábbi álláspontján – a héten úgy döntött, hogy támogatni fogja a szabványos OpenDocument formátumot (ODF) irodai programcsomagjaiban. A szoftvervállalat egy francia partnerét bízta meg egy olyan, nyílt forrású átalakítóprogram fejlesztésével, amely lehetővé teszi a ODF anyagok megnyitását és mentését az Office-ban. Első lépésben a Word 2007-ben használható konverter készül el, még az év vége előtt, az Excelhez és a PowerPointhoz pedig jövő év elejére várható az ingyenes kiegészítés. A régebbi Office-t használók sem maradnak ki a jóból, ők a fordító megfelelő változatait frissítőcsomagok részeként kapják majd meg.
Az ODF szabványt egy iparági szereplőket tömörítő szervezet, az OASIS felügyeli, és támogatói között van az IBM és a Sun is. Több kormányzat – például tavaly Massachusetts állam, legutóbb pedig a belga kormány – éppen azért döntött ennek használata mellett, mert a jövője nem egyetlen vállalat önkényétől függ.
A Microsoft saját formátuma, a jövőre megjelenő Office 2007-ben bemutatkozó Open XML ugyan az ODF-hez hasonlóan XML-alapú, mégsem kompatibilis azzal. Az Open XML-t szintén szabványosítani tervezi a vállalat, a specifikációkat fél éve adták át az Ecma International európai szabványügyi szervezetnek.
A cég korábban az érdeklődés hiányára hivatkozva zárkózott el az ODF támogatásától. Amint a CNET írja, bár továbbra sem tapasztalják a formátum előretörését, kormányzati ügyfeleik nyomására úgy határoztak: mégis biztosítják az átjárhatóságot az ODF és az Open XML között. „Bár az Open XML szervezetek millióinak igényeit kielégíti, mégis fontos, hogy az ügyfeleink szabadon választhassanak az igényeiknek megfelelő technológiák közül” – magyarázta a lépést a felelős üzletágvezető Jean Paoli.
Lesz OpenDocument-támogatás az Office-ban
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Újabb lyuk az Excelben
Az it-biztonsági szakemberek és a crackerek is kipécézték maguknak a Microsoft táblázatkezelőjét.
Biztonság 0
-
A PowerPoint is sebezhető
Egyre gyakoribbak a Microsoft Office elleni támadások. A Word és az Excel után a prezentációkészítőt is elővették a crackerek.
Biztonság 2
-
Fizetni kell az Office tesztváltozatáért
A nagy érdeklődésre való tekintettel letöltési hozzájárulást kér a szoftvervállalat a felhasználóktól.
Szoftver 6
-
Szabványosítanák az informatikai rendszerek leírását
Az IT-piac több meghatározó szereplője közösen dolgozik egy XML-alapú rendszerleíró specifikáció kidolgozásán.
Tech 2
Előzmények
-
A szandál miatt ciki a Linux
A LinuxWorld egyik előadója topis külsejük miatt ostorozta a nyílt forráskód mellett elkötelezett közösség tagjait.
Szoftver 91
-
Új standard a közszolgálatnak
Az OpenDocument Format szabvány szöveg- és táblázatfájlok, valamint prezentációk alapját jelentené.
Szoftver 1
-
A Novell a nyílt dokumentumformátum híve
A cég linuxos termékei teljes körűen támogatják az OpenDocument formátumot, mely gyakorlatilag egyedül a Microsoftnak nem tetszik.
Szoftver 2
-
Nyit a Microsoft
Nyílt szabvánnyá tenné az Office dokumentumformátumait a cég, de sok a szkeptikus.
Szoftver 0
Percről percre
ph A Q1 HE után megérkezett a Keychron újabb mágneses kapcsolós billentyűzete, amely vonzó ajánlat lehet a középkategóriában.
gp Mit tud az a játék, ami már a korai hozzáférése alatt is képes volt elszipkázni a játékosokat a Diablo 4-től?
ma Tudását tekintve nem sokat változott az elődmodellhez képest, a nagy hangsúlyt a kitartásra és az ellenállásra helyezték a gyártónál.
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
- Házimozi haladó szinten
- eBay-es kütyük kis pénzért
- CES 2025: közeleg az AMD és az NVIDIA CES előadása
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- ASZTALI GÉP / ALKATRÉSZ beárazás
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Samsung Galaxy Z Fold4 - egyre megy, honnan nézed
- BestBuy topik
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Fotók, videók mobillal
- További aktív témák...