Kiürült a kassza az egyik kínai bérgyártónál

Nem újdonság, hogy a chipgyártás egy igen költséges üzlet, jól mutatja ezt, hogy az élen már csak a Samsung és a TSMC maradt, pedig nem kevés bérgyártó létezik még, de technológiailag hátrányban vannak. Ettől persze még működnek, viszont nem könnyű az egyre drágább új gyártástechnológiák bevezetése, hiszen a növekvő költségeket csak növekvő ügyfélkörre lehet reálisan visszatermelni.

Hirdetés

A kínai bérgyártók azonban manapság nagyon megérzik az USA és Kína között zajló kereskedelmi háborút, és a HSMC-nek (Wuhan Hongxin Semiconductor Manufacturing) úgy néz ki, hogy nem sok van már hátra. A problémákról az EE Times számolt be nemrég, ugyanis sikerült utolérniük a cég korábbi elnök-vezérigazgatóját. Chiang Shang-yi elmondása szerint a befektetők kifutottak a pénzből, ami állítása szerint meglepetésként érte, de vége van, és hazarepül Kaliforniába.

A HSMC irányítását a wuhani kormányzat veszi át, amit a South China Morning Post írása alapján a China Macro Economy meg is erősített. A további tervek egyelőre nem világosak, és a vállalat weboldala is eltűnt. A HSMC egyébként idén fejezte volna be a 14 nm-es gyártástechnológiájának a fejlesztését, és jövőre tervezték a 7 nm-es node-dal kapcsolatos munkálatok megkezdését, de a jelenlegi helyzet ismeretében ezekből aligha lesz valami, mivel a munkafolyamat rendkívül költséges, pénz pedig egyelőre nincs. Mindezek mellett a HSMC nagyon el van adósodva, és számos jogi eljárás folyik ellenük a fizetési kötelezettségük elmulasztása miatt.

A kialakult problémáért részben felelőssé tehetők Kína helyi önkormányzatai, amelyek rendkívül rosszul menedzseltek bizonyos gyárépítéseket. A GlobalFoundries csengtui üzeme például idén májusban zárt be véglegesen, miután két évig kihasználatlanul állt. Minderre Kína is rengeteg pénzt költött, de semmi haszna nem lett, leszámítva azt, hogy felhúztak egy fantomgyárat. Bizonyos szempontból egyszerűbb lett volna elégetni az erre biztosított összeget. Az ehhez hasonló, elmúlt években meghozott döntések most kezdenek visszaütni, és Kína dollármilliárdokban mérhető beruházásokkal élt ezen a területen, viszont az ide befolyó támogatás megrendelők nélkül nem sokat ér, a végletekig felfújt lufik pedig lassan elkezdenek kidurranni.

Azóta történt