A többség szerint nem erkölcstelen az illegális letöltés

Hirdetés

Egy, a dán Rockwool Alapítvány által készített felmérésre hívta fel a figyelmet cikkében a TorrentFreak, melyben a közösség erkölcsi állapotát, morális elveit vizsgálták meg, és ennek egy részeleme volt, hogy miképp vélekednek a felhasználók a kalózkodásról, miképp állnak hozzá az emberek ahhoz, hogy jogosulatlanul töltenek le az internetről tartalmakat, elfogadhatónak tartják-e az ilyen törvénysértést.

A kutatók a legtöbb területen (az adó-, illetve biztosítási csalás megítélése, a női egyenjogúság kérdése stb.) nem tapasztaltak nagy változást 2010-ben a több mint egy évtizeddel korábbi eredményekhez képest, még mindig igen magasak az erkölcsi elvárások. Egy témát illetően azonban ugyanúgy és ugyanolyan arányban más a megítélés, mint 1997-ben tapasztalták. Akkor 10-ből heten tartották helyesnek az illegális szoftverek használatát, most pedig a megkérdezettek 70 százaléka kisebb vagy nagyobb mértékben elfogadhatónak tartja az illegális letöltést, 15-20 százalékuk egyenesen úgy vélekedik, hogy e tevékenység mindenféle feltétel nélkül teljességgel etikus. A maradék 30 százalék gondolja úgy, hogy a kalózkodás abszolút elítélendő. Ugyanakkor a pártolók szinte mindegyike úgy vélekedik, hogy az illegálisan letöltött tartalmat eladni, abból anyagi haszonhoz jutni erkölcstelen, bűn.

Azóta történt

Előzmények