Hirdetés

Az Inmarsat is beszáll a műholdas net versenyébe

De ők nem a globális konzumer piacot célozzák meg, hanem kifejezetten az ipari és a kormányzati szereplőket.

Az Egyesült Királyság legnagyobb műholdas vállalata, az Inmarsat Group Holdings Ltd. bejelentette, hogy alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak és 5G-s hálózati elemek segítségével egy saját rendszer kiépítését tervezik.

Hirdetés

A bejelentés szerint az Orchestra elnevezésű projekt keretében egy hibrid hálózatot hoznak létre: alapoznak egyrészt a vállalat jelenlegi, a geostacionárius műholdak mögött álló technológiájára, földi 5G hálózatokra, valamint alacsony pályán keringő műholdakra. Az Inmarsat vezérigazgatója, Rajeev Suri egy interjúban elmondta, hogy a következő generációs 5G-szolgáltatásokat főként az olyan, nagy adatáramlás-igényű és a sebességet kiemelten kezelő ipari felhasználóknak szánják, mint pl. a kikötők és az azokhoz kapcsolódó egyéb infrastrukturális elemek – Suri példaként felhozta, hogy az új technológia megkönnyíti mondjuk a személyzet nélküli tengeri és szárazföldi járművek alkalmazását.

A vezérigazgató várakozásai szerint a fejlesztés első, ötéves fázisa mintegy százmillió dolláros költséggel jár majd: először a földi 5G-eszközöket telepítik, terminálokat alakítanak ki, illetve a rádiófrekvenciák használata, bérlete is pénzbe kerül. Az első fázis után, várhatóan 2026-tól kezdve tervezik a mintegy 150-175 műhold pályára állítását.

Az Inmasat irányítását márciusban átvevő Suri hangsúlyozta, hogy tudomása szerint ilyen típusú, hibrid technológiával jelenleg egyetlen vállalat sem rendelkezik. A vállalkozás célja is más, mint a hasonló vállalatoké – mondta a vezető –: míg a riválisok (Musk, Amazon, OneWeb stb.) műholdak százaival vagy ezreivel globális internetlefedettséget céloztak meg, addig az Inmarsat sokkal kevesebb eszközzel kifejezetten a tengeri közlekedés és kereskedelem, a légitársaságok, valamint a kormányok igényeit kívánja kiszolgálni.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények