Hirdetés

Tovább bővítette székesfehérvári központját az IBM

Lezárult az IBM nemzetközi szolgáltatóközpontjának 2010-ben megkezdett létszámbővítése Székesfehérváron – jelentette be ma a vállalat. Az IBM Data Storage Systems az utolsó fázisban, idén nyáron 1,5 milliárd forintos munkahelyteremtő beruházással növelte dolgozói állományát: 180 munkatársat vettek fel az egységbe. A kapacitásbővítés 2010-ben kezdődött, és az elmúlt két és fél évben közel 450 fővel növekedett a dolgozói létszám. A beruházást lezáró nyári munkaerő-felvételhez az IBM 370 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv pályázatán.

Az IBM 1997 óta működteti Székesfehérváron egyik stratégiai fontosságú nemzetközi szolgáltatóközpontját – ilyenből világszerte összesen kilencet üzemeltet. Innen biztosítják az IBM ügyfelei számára az operációsrendszer-támogatással, adattárolás-kezeléssel és a rendszerhálózatok távfelügyeletével kapcsolatos szolgáltatásokat. Az itt dolgozó munkatársak Unix, Linux, Windows és MainFrame rendszerekhez és a rajtuk futó különböző alkalmazások (SAP, DB2, Oracle) működtetéséhez nyújtanak támogatást a cég európai és észak-amerikai ügyfeleinek. Az új alkalmazottakkal szemben fontos követelmény volt az angolon kívül legalább egy európai nyelv, például az olasz, spanyol, francia, portugál, lengyel, orosz, finn vagy norvég ismerete.

Az IBM a növekvő piacok igényeit szem előtt tartva a világ minden táján folyamatosan bővíti szolgáltatási kapacitásait, a fehérvári központ fejlesztése is része e globális stratégiának. Az új irodák és munkaállomások felépítését követően tavaly decemberben az összes akkor tervezett pozíció betelt, de idén nyáron további bővítés vált lehetővé.

A bővítés az ügyféltámogatás hatékonyságát szolgálja, a fejlesztéssel a magasabb szintű, komplex feladatok kezelésében is erősít a vállalat. „Az IBM a világon mindenütt keresi a tehetséges, jól képzett, lelkes fiatalokat, itt, Székesfehérváron is megtaláltuk őket” – mondta Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója.

Azóta történt

Előzmények