Univerzális ipari felügyeleti rendszert fejleszt az IBM

Az IBM egy olyan, a nagyobb rendszerek távoli felügyeletére alkalmas megoldást mutatott be, mely különösen kifinomult megoldásaival bizonyosan versenyképes lesz ezen a piacon.

A még egyelőre prototípusként létező rendszer az IBM tájékoztatása szerint GPS-szel ellátott okostelefont és QR-kódokat használ az adott rendszerben történő tájékozódáshoz, és ugyanígy fogadja kezelője utasításait is. Egyes elemeiben más, hasonló eszközöknél már bevált megoldásokat is alkalmaztak, például az úgynevezett „kiterjesztett valóság” (augmented reality) technológiáját – amikor egy szoftver egy adatbázisban lévő térképet, tervrajzot, illetve a kamerák által közvetített információkat hangolja össze – használják fel arra, hogy az adott, javításra szoruló részegységen feltárják a rendellenességeket. Ez a megoldás különösen akkor hasznos, ha egy területileg nagy kiterjedésű rendszerben – mondjuk egy cső- vagy vezetékhálózatban – vagy egy ember által nehezen megközelíthető helyen kell megtalálni a hibát produkáló szakaszt, egységet.

A rendszer természetesen valós idejű kapcsolatban áll az operátorral, aki valószínűleg egy mérnök. Kamerák és mikrofonok segítségével küldi az adatokat, és emellett arra is képes, amire a hasonló célú, ám emberek által viselt „szervizsisakok, szervizszemüvegek”: egy kis méretű projektor rávetíti a virtuális képet a valós munkadarabra. Az operátor arra is képes az IBM állítása szerint, hogy saját magának kivetítsen segédleteket, tervrajzokat, hogy megkönnyítse a javítási munkát.

Amiben a rendszer tényleg új az IBM szerint: nem szükséges most már, hogy egy szakember egy speciális eszközzel a fején menjen a hiba helyére, ezt most már egy gép végezheti el. Egy ilyen rendszer egyrészt használható rutinellenőrzések, folyamatos felügyelet végrehajtására is, illetve baleset esetén gyors és pontos információkat nyújthat a mentőcsapatnak, a javítóbrigádnak.

A fejlesztést az IBM a Sheffieldi Egyetem kutatási központjával (University of Sheffield Advanced Manufacturing Research Centre – AMRC) hajtotta végre. Arról egyelőre nem nyilatkoztak a felek, hogy mikorra tervezik kereskedelmi forgalomban is megjelentetni a robotot.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények