Holnaptól nem ingyenes a HVG tabletkiadása

Holnaptól fizetni kell a HVG iPaden olvasható digitális kiadásáért. A gazdasági és közéleti lap e változata csütörtöktől hetente 1,59 euróba kerül majd, a jelenlegi árfolyamon számolva mintegy 20 forinttal többe, mint az újságárusoknál 415 forintért megvásárolható nyomtatott példányok.

A HVG a hazai lappiacon az elsők között kezdett kísérletezni a tabletplatformmal: tavaly december végén „Az év krónikája” címen tette közzé iPadre az első digitális összeállítását, melyet január végén egy havi válogatás követett. Március óta aztán a táblagépes kiadás a nyomtatott változat megjelenésével párhuzamosan hetente letölthető volt – mindeddig ingyenesen.

Azt, hogy a lap kiadója komolyan gondolja a tabletes megjelenést, jelzi, hogy – DHVG néven – saját alkalmazást adott ki hozzá. Ez nem a nyomtatott számok PDF-fájljait jeleníti meg, ahogy a magyar táblagépes újságosstandokon elérhető lapok általában, hanem szabadon nagyítható-kicsinyíthető szöveget. A papírkiadáshoz képest azonban kevés extrát nyújt csak: több fotót hoz, valamint videókkal és animált grafikonokkal színesíti a tartalmat.

A kiadó eredetileg azt tervezte, hogy csak az első iPad-lapszámot adja grátisz, a továbbiakat már meg kell vásárolni, ám az elmúlt öt hónapban ingyenes maradt a digitális változat. Holnaptól egy lapszámért 1,59 eurót kell fizetni, de a hetilap cikkeiből készült válogatás ingyenesen megtekinthető lesz. Egyelőre kizárólag számonként lehet majd megvásárolni a tabletes kiadványt, előfizetésre nincs mód. A kiadó az IT café ezzel kapcsolatos kérdésére azt mondta: jelenleg vizsgálják és szondázzák a piacot, a fizetőssé tétel is tapasztalatokkal szolgálhat majd a jövőbeni előfizetéses konstrukció kialakításához.

Mint megtudtuk: az iPad-kiadást a megjelenése óta stabilan nagyjából ezer alkalommal töltötték le ingyenesen hetente. Azt a kiadó nem árulta el, hogy a fizetős modell bevezetését követően hány olvasóra számít a platformon. A HVG tervei között szerepel az alkalmazás kiadása Androidra is, jelenleg azonban kivárnak, míg áttekinthetőbb nem lesz a tabletpiac – mondták lapunknak.

Azóta történt

Előzmények

  • Adobe DPS: lapkiadás tabletre

    Ma már léteznek komplett keretrendszerek a táblagépes magazinkiadásra, hogy ne kelljen mindent házon belül fejleszteni. Az Adobe megoldását mutatjuk be.

  • A vártnál kevesebb tablet fogyott

    Az első negyedévben 28 százalékos volt a visszaesés, de inkább ellátási problémák, mint a kereslet lankadása miatt.

  • Tableten is megjelenik a HVG

    Elsőként az Apple iPadjére készült el a hetilap alkalmazása, de jön majd más népszerű táblagépekre is.