Hanyatlik a vezetékes telefónia

Európa legtöbb országában visszaesett a vezetékes telefonszolgáltatók beszédátvitelből származó jövedelme – mind a forgalomból, mind a kapcsolási díjból származó bevétele. A folyamat hátterében az ismert okok húzódnak meg. Egyrészt sok felhasználó teljesen áttért a mobiltelefonra és felmondta fix vonalát. Másrészt sokan interneteznek, és az ehhez használt ADSL-kapcsolaton bonyolítják le beszélgetéseiket. Ez a körülmény azért csökkenti a hangátviteli bevételeket, mert bár az ilyen vonalakért percdíj helyett fix havidíjat fizetnek az ügyfelek, ám ez nem hoz annyival több jövedelmet, mint amennyi az emiatt kieső behívásos (dial-up) telefonálások miatt elvész.

A széles sávú összeköttetésen át lebonyolított hagyományos beszélgetések 2004-ben gyorsuló ütemben szorították ki a hagyományos technológiát e téren. Végül a visszaesés harmadik oka az egyre élesebb piaci verseny, amelyben az új mobil- és vezetékes szolgáltatók árcsökkentésre kényszerítik a néhai monopóliumokat is. Sok alternatív vállalkozás ráadásul az interneten át, VoIP-technológiával kínál beszédtovábbítást, azaz nem kell összeköttetési díjat fizetnie a hagyományos távközlési hálózatok üzemeltetőinek.

Az International Data Corp. (IDC) it-tanácsadó becslése szerint az európai vezetékes beszédátviteli forgalom értéke a 2003-as 108 milliárd dollárról 95 milliárdra esik 2008-ra, ami évi háromszázalékos csökkenést jelent. Ugyanakkor miközben az országok többségében átlagosan 2-3 százalék lesz a visszaesés, Hollandiában, a kontinens legkompetitívebb piacán 4 százalék lesz ez az arány – idézi a Financial Times a piackutatókat. Ez az összesen 13 milliárd dolláros visszaesés öt év, tehát relatíve igen rövid idő alatt komoly érvágást jelent az iparág számára, ami a piaci részesedésért folyó harc brutálissá válásához vezet. Ugyanakkor ez a hajsza legfeljebb rövid távú eredményeket hozhat: az operátoroknak át kell gondolniuk, milyen időtávon van jövője a hagyományos telefonszolgáltatásnak. Mindazok a közcélú távközlési társaságok, különösen azok a néhai monopolcégek, amelyek nem dolgozták ki áttérésüket a VoIP-re, azaz az internetes beszédátvitelre, igen nagy bajban lesznek 2008-ban, még az is elképzelhető, hogy teljesen kiszorulnak a telefonüzletből – állítják az IDC szakemberei. Az új árazási formák, a speciális előfizetői csomagok összeállítása, az új telefonkészülékek piacra dobása és a hagyományos telefonvonalhoz kínált pluszszolgáltatások mind-mind rövid távú megoldások, amelyek nem elegendőek ahhoz, hogy hosszabb időre megmentsék a régi technológiát és az arról váltani képtelen társaságokat.

Azóta történt

Előzmények