Hirdetés

Tömegesen menekülnek az informatikusok Görögországból

A ZDNet tegnap nagy riportban számolt be arról, hogy a pénzüket a válság miatt gyakran meg sem kapó görög informatikus fejlesztők csapatosan hagyják el az országot, megélhetést keresve.

Hirdetés

Az egyik megkérdezett fejlesztő szerint az elmúlt három évben barátai – többségük informatikus fejlesztő – 80 százaléka a világ más helyére távozott. A beszámolók szerint a motiváció végtelenül egyszerű: egy Java- vagy C++-fejlesztő máshol háromszor annyi bért kap, mint otthon – és nem mellesleg: meg is kapja, nem úgy, mint az utóbbi időben Görögországban.

Agyelszívás

A jelenségről készült tanulmány becslése szerint 2010 és 2013 között 200 ezer magasan képzett, 35 év alatti szakember hagyta el az országot, többségük orvos, pénzügyi szakember, illetve informatikus. Gyakorlatilag csak azok maradtak, akiknek gyerekeik vannak, idős rokonaikról kell gondoskodniuk, vagy valami más okból nem volt módjuk távozni. Egy másik felmérés szerint a külföldön munkát vállalók fele nem tervezi, hogy valaha is visszaköltözik. Indokaik között kiemelt szerepet játszik az otthoni gazdasági kilátástalanság, a korrupció, valamint a társadalmi előrelépés lehetetlensége.

Egy harmadik jelentés arra mutat rá, hogy Görögországban még tovább nőhet a képzettek elvándorlása, ugyanis tíz végzett diplomásból hét tervezi, hogy külföldre megy munkát keresni vagy továbbtanulni, elsősorban a fejlett nyugati államokba.

És mivel ezekben az országokban a digitális robbanás miatt hatalmas az informatikushiány, tárt karokkal fogadják őket, így Görögország teljesen elveszítheti szakembergárdáját.

Előzmények