Hirdetés

Mélyrepülésben a magyar digitális gazdaság

Az utóbbi időben sajnos nagyon sokszor kellett arról beszámolnunk, hogy szakemberek szerint több komoly probléma is van a hazai informatika helyzetével, az oktatástól kezdve a szakemberhiányon át az igen mérsékeltnek mondható digitalizációig.

Hirdetés

Mindezeket az állításokat sajnos alátámasztják az Európai Bizottság megbízásából rendszeresen készülő jelentések, melyek közül a legutolsó egy év változásait elemezve a legtöbb területen siralmas képet fest hazánk informatikai felkészültségéről. Ám ezek a felmérések és adatok önmagukban mégsem igazán meggyőzőek, ill. kevesekhez jutnak el, ezért váltott ki egész más hatást, amikor a héten Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke az idei, immár ötödik alkalommal megrendezett Infotér konferencia köszöntőjében a kötelező körök után meglehetősen keményen fogalmazott honi állapotainkról – pedig nem tett mást, csak ismertette a legutóbbi európai jelentés főbb számait.

A legfontosabbak:

  • amiben jók vagyunk: az infrastruktúra, itt előreléptünk a 20. helyről a 16. pozícióba – a háztartások széles sávú ellátottságának terjedése is megfelelő

 

  • mobil széles sáv: mi vagyunk a listában az utolsók
  • digitális közszolgáltatások: romlott a helyezésünk, a 22.-ről a 26. helyre csúsztunk vissza
  • a magyar háziorvosok mindössze 12 százaléka cserél információt elektronikusan
  • az űrlapok online kitöltésénél tovább rontottunk
  • teljes körű online ügyintézés: Magyarország a lista utolsó helyezettje
  • humán tőke: a 18.-ról a 19.-re csúsztunk vissza
  • digitális alapkészségek szintje: négy helyet rontottunk
  • az IKT-szakemberek aránya nem javult
  • reál-diplomások száma: 9(!) helyet rontottunk, 17.-ről a 26.-ra
  • kiemelkedően sok a digitálisan írástudatlan ember hazánkban: kb. 3,3 millió ember
  • a legrosszabb osztályzatot az üzleti informatika alkalmazása terén értük el, hatalmas a lemaradás a banki informatika, az online kereskedelem, a vállalkozásközi digitalizáció stb. területeken

Ahogy Soltész Attila fogalmazott: a fő probléma a fejekben van, a hozzáállás, a szándék hiánya, a restség és a képzetlenség lemaradásaink legfőbb okai.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények