A Budapesti Műszaki Egyetemen tegnap megtartott Simonyi Konferencia legcsábítóbb előadásának természetesen az ígérkezett, hogy egy, a pesti egyetemen végzett, ma már a Google zürichi laborjában dolgozó mérnök fog beszélni munkájáról. Ám az valójában nem meglepő, hogy Németh András pont annyit mondott, amennyire józan ésszel is lehetett számítani: vagyis semmit. Szakmai szempontból: gagyi. Profi előadás, lenyűgöző csomagolás, gyakorlott előadó, de attól mégis csak gagyi.
Még egyszer mondom, igazából nem lepett meg, de mégis csak úgy éreztem magam, ahogy a magyar futballválogatott kapcsán szoktuk: hátha most... Aztán persze nem, marad minden a régiben.
Ugyanakkor nem tanulság nélküli a tegnapi előadás, jó pár előfeltevésemet megerősítette.
De kezdjük a jó dolgokkal. Már maga a konferencia létezése is nagyszerű dolog, nem lehet eléggé dicsérni a szervező szakkollégiumot (bár a nagyteremben dolgozó moderátor hölgy katonás viselkedésén lehetne azért finomítani...), hiszen jórészt igen aktuális témákat találtak, s többségükben hozzáértő, valódi szakértőket hívtak meg. Az igényt és a hallgatói hozzáállást jelzi, hogy volt olyan előadás, ahová azért nem jutottam be, mert már a csilláron is lógtak.
Ebből a szempontból van kifejezetten pozitív oldala is annak, hogy meghallgathattam a még igen fiatal Németh Andrást. Jó volt látni, hogy egy volt pesti egyetemista számára is nyitva van az út, s eljuthat egy olyan világcéghez, mely a leginnovatívabb megoldásairól híres (Németh András a YouTube-nál dolgozik fejlesztőként). Örömmel töltött el a sikere, s az főképp, hogy hajlandó volt visszajönni régi iskolájába, s beszélni munkájáról.
De ezzel véget is ér a dicséret, s most elkezdek fanyalogni. Már akkor felhúztam magam, amikor a regisztráció visszaigazolásakor felhívták a figyelmünket, hogy a Google-előadásról sem hang-, sem videofelvétel nem készíthető. WTF? Miért? Nyilvános előadás, mégis minek ez a korlátozás, hiszen ha nem mond semmi titkosat, akkor minek a tiltás, ha meg igen, akkor hogy gondolta? Persze az előadás alatt mentek a tévékamerák – biztosan licencmegállapodás következtében.
A másik számomra roppant visszatetsző jelenség az volt, ahogyan az egyébként nyilván kiváló mérnök felvette a marketinges szerepét. Persze, tudom, a céglojalitás miatt ez így van mindenhol, de azon mégis elgondolkodtam, hogy egyrészt mekkora teher ez, másrészt – akármilyen nemzetiségű Google-alkalmazottról legyen szó – roppant hasonló mintázat alapján viselkednek: igen rosszul prezentált álszerénység, enyhén érezhető a „mi vagyunk a világ megváltói" filozófia, s emellett hallatlan zárkózottság, amikor a cég működésének részleteiről faggatják.
Hogyan mondjuk hosszan a semmit
De ami a legfontosabb: mit mondott az előadó. Nos, megítélésem szerint a BME szakértői közönségének – legalábbis azoknak, akik nem csüggtek ájult tisztelettel a nagy Google-mérnök ajkán – semmit. Csupa érdekes, a Google-t naggyá tevő koncepcióról beszélt, ám ezek egyike sem újdonság. Elmondta, hogy a Google csúcsszámítógépek helyett olcsó, a sarki boltban is megvásárolható gépekből építkezik – egyrészt mert a nagy tudású, megbízhatóan működő hardver elkényelmesíti a programozókat, másrészt pedig azért, mert egy 100 ezer dollárért vásárolt szuperszámítógép kapacitását messze, egy nagyságrenddel meghaladó kapacitás építhető ugyanennyi pénzből a hálózatba kötött olcsó gépekből. Ez két dologra is rámutat: a gazdaságosságra való törekvésre, illetve arra, hogy a hibákat folyamatosan betervező szoftverfejlesztésről van szó, mely a gépek számával, valamint a replikálással, a backupokkal védi ki a szolgáltatás-kiesést, ráadásul a számítási igények növekedését újabb olcsó gépek ezreinek hadrendbe állításával szolgálják ki (s itt egy tényleg érdekes adat: a YouTube-ra jelenleg percenként 15 órányi videó kerül fel!). Ezek után egy, az előadó szerint is unalmas példán keresztül mutatta be a MapReduce technológia alapelemeit. Nem hinném, hogy az ott ülő informatikusok számára ez reveláció lett volna.
Ennyi. Ami roppant idegesítő volt, hogy Németh András, lojális alkalmazottként, mind előadás közben, mind a kérdésfeltevések idején minden, a részletekre akárcsak a leghalványabb módon utaló kérdés elől kitért. Linux fut a szervereiken, de milyen rendszerben, milyen alkalmazások futnak efölött? Nem nyilatkozom. Az adatközpontok struktúrája? Nem nyilatkozom. Hogy hívják ezt vagy azt a megoldást? Nem nyilatkozom. És még sorolhatnám.
Természetesen érthető az ipari titkok védelme, de ezt a fajta titkolózást mégis megdöbbentőnek találom. S most durvát fogok mondani: nemrég voltam egy microsoftos beszélgetésen a cég hazai központjában, s azzal összehasonlítva akár azt is megkockáztathatnám, hogy a sokat szidott Microsoft a Google-hoz képest egy open source cég. Legalábbis számomra úgy tűnik, hogy a technológiai részleteket tekintve a Microsoft, rossz hírére rácáfolva, mintha nyitottabb lenne, mint a jelentős mértékben a jószolgálati filozófiára építő (ugyanakkor a világ egyik legtőkeerősebb cégét működtető) Google, hiszen velük ellentétben az MS esetében dokumentumok, leírások tízezreit találhatja meg a felhasználó a cég programjairól, technológiáiról.
Na jó, persze egyik monopolcéget sem kívánom védeni, ám – sokszor írtam már róla –, nem árt az eszünkbe vésni: szép az arca a guglinak, de attól még egy profitorientált kapitalista cégről van szó, nem jótékonysági alapítványról, nincs ingyenleves. A Microsoftot teljes joggal perelik, büntetik kereskedelmi gyakorlata miatt, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a Google hasonlóképpen, csak sokkal inkább sima szájjal jár el: nélkülözhetetlenné teszi magát. A Windowst a hozzáértők vagy a lázadók lecserélhetik, van választás. A Google trükkje az, hogy lassanként nem lecserélhető. És ez igazi veszély.
