Májusban újra Szabad Szoftver Konferencia

A szokásos jó hangulattal, színvonalas előadásokkal, kiállítással és nyereményekkel várják a látogatókat az ingyenes rendezvényen.

Az FSF.hu Alapítvány bejelentette, hogy 2018-ban május 12-én újra megrendezi a Szabad Szoftver Konferenciát és Kiállítást.

Hirdetés

A konferencia Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campusának Északi tömbjében, reggel fél tíztől délután ötig tart. Négy szekcióban zajlanak a szakmai előadások, ezekkel párhuzamosan a helyszínen szabad szoftverekkel és szabad kultúrával kapcsolatos kiállítás lesz. A szervezők reményei szerint minden látogató talál őt érdeklő előadásokat, vagy más érdekes elfoglaltságot.

FSF
[+]

Hasznos információk

Parkolás: Az egyetem parkolójában a parkolás ingyenesen biztosított a konferencia ideje alatt.

Étkezés: A konferencia ideje alatt az egyetemi büfé üzemel.

Nyeremények: Érdemes időben érkezni, mivel a megnyitó rögtön sorsolással kezdődik: két szerencsés nyertes a közönségből együtt ebédelhet a konferencia előadóival. A konferencia során ismét lehetőség lesz a konferencia előadóinak értékelésére, amely egyrészt segít a szervezőknek a jövőbeli program kialakításában, másrészt a legtöbb szavazatot begyűjtő előadó ajándékban is részesül. Továbbá a konferencia végén a legjobb előadóra szavazók között ismét értékes nyereményeket, és a kizárólag erre a konferenciára készült, FSF.hu pólókat sorsolunk ki. Emellett a támogatók is készülnek néhány ajándékcsomaggal.

A rendezvény ingyenes, de egy rövid regisztráció szükséges a rendezvény honlapján: http://konf.fsf.hu/

Hirdetés

Azóta történt

  • Budapesti OpenStack nap az Akvárium Klubban

    Június 6-án találkoznak a nyílt infrastruktúra európai nagyjai Budapest szívében. DevOps, konténerizáció, valós életbeli példák a privát felhők korszakából.

Előzmények