Hirdetés

Védelmi célból kezdte el feltörni a szervereket az FBI

Szerverek százait töri fel alapvetően értesítés nélkül az FBI, hogy törölje az azokon lévő hátsó kapukat.

A szakértők szerint nem volt még példa arra, amit az FBI csinál: úgy próbálja megvédeni szerverek százait Amerikában, hogy maga töri fel azokat, a hackerek saját eszközeivel.

Hirdetés

Bár mostanra sokan telepítették a Microsoft Exchange-botrány kapcsán kiadott javításokat, a hátsó kapuk azután is megmaradnak, a hackerek pedig bejuthatnak a rendszerekbe. Az FBI éppen ezért akcióba lendült, és a hackerek saját eszközeit alkalmazva betört a szerverekre, majd bezárta a hátsó kapukat távolról.

A műveletek sikeresnek bizonyultak, de sokan meghökkentek, hogy az akcióba igazából előzetes értesítések nélkül lendült bele az FBI. A legtöbb szervertulajdonos egyáltalán nem értesül a történtekről. Természetesen az FBI-nak van engedélye az akcióra, egy texasi bíróság hagyta azt jóvá.

A szakértők találgatnak, hogy innentől kezdve bevett gyakorlat lesz-e a hatóságok részéről mindez, vagyis a védelmi célú hackelések. Az FBI elvégre most sokaknak tett hatalmas szívességet, főleg úgy, hogy a Microsoft nagyon lassan reagált a történtekre, az érintettek közül pedig sokaknak nem volt megfelelő erőforrása vagy tudása a felmerült helyzet teljeskörű megoldására. Biztosan lesznek olyanok, akik hálásak, továbbá haragosokat is szereznek majd valószínűleg a hatóságok.

Az amerikai igazságügyi minisztérium hangsúlyozta, ezzel az akcióval is meg akarták mutatni: elkötelezettek amellett, hogy minden létező legális eszközzel megállítsák a hackertevékenységeket.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények