Évtizedes kínai kémeszközt talált a Symantec

A Symantec által felfedezett, kifinomult kínai kémeszköz állítólag több mint 10 éven át elkerülte a lelepleződést.

Az amerikai Symantec kiberbiztonsági cég szakemberei a vállalat jelentése szerint egy igen kifinomult kínai kémeszközt fedeztek fel, amely képes volt elkerülni a lelepleződést több mint 10 éven át.

A felfedezést az elmúlt hónapokban osztották meg az amerikai kormánnyal, amely a külföldi partnereit értesítette erről. Az eszközt a jelentésekben Daxin néven említik.

Az amerikai CISA szerint ilyet korábban még nem láttak, a kártevő képességei figyelemreméltóak – felfedezni pedig extrém nehéz lenne a nyilvános kutatás nélkül a CTA nonprofit szervezet elemzői szerint.

A Symantec szerint azért valószínű, hogy kínai az eszköz, mert egyes elemeit más, ismerten Kínához köthető megoldásokkal kombinálták. Az igen fejlett Daxin kártevő kapcsán állítólag komoly erőfeszítéseket tettek a támadók azért, hogy olyan kommunikációs technikákat fejlesszenek, amelyek révén a normális hálózati forgalomban elvész, és így láthatatlanná válik minden. Állítólag ázsiai és afrikai kormányzatok ellen is bevetették már a támadók. Amint egy gépet megfertőztek, az a világ bármely pontjáról irányíthatóvá válik a Daxin révén.

Az észlelt támadások áldozatait állítólag igyekszik értesíteni az amerikai kormány.

Kínai tisztségviselők korábban arról beszéltek, hogy Kína ugyanúgy a hackertámadások áldozata, és ellenzi a kibertámadások minden formáját.

Előzmények