Az Európai Bankhatóságot is megtámadták az Exchange-hackerek

Egyre súlyosbodik a Microsoft Exchange-botrány, az Európai Bankhatóság is arról adott ki jelentést, hogy érintett az ügyben.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Microsoft Exchange hibáiról több hónapja tudott már a Microsoft, a helyzet végül mégis elmérgesedett.

Hirdetés

A hackerek több hónapja, különösebb erőfeszítések nélkül törnek be a legkülönfélébb cégekhez Amerikában, Európában és Ázsiában is. A Microsoft által sokak szerint késve kiadott vészhelyzeti javítást azóta is csak kevesen telepítették (kevesebb mint 10 százalék), ráadásul ez sem védi meg egyik érintett sem azoktól a hátsó kapuktól, amiket a hackerek időközben telepíthettek. A helyzet egyre jobban súlyosbodik, Amerikában már több mint 60 ezer cég érintett a jelentések szerint, továbbá Európában és Ázsiában is több tízezer vállalat, szervezet. Egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy mindennek igen komoly következményei lehetnek.

Többek között az Európai Bankhatóság is arról adott ki tájékoztatót, hogy az Exchange-hackerek megtámadták. A hatóság szerint adatokat nem tudtak ellopni, a védelmi intézkedéseket pedig időközben fokozták.

Az Európai Bankhatóság a bankok igen érzékeny, bizalmas adatait gyűjti és tárolja, a tájékoztatás szerint azonban a támadások csak a levelezőszervereit érintették.

A vészhelyzeti javítások ellenére a támadások egyre nagyobb erőkkel zajlanak, ami nem véletlen: sokan nem installálják a csomagot, továbbá az sem véd meg senkit a hátsó kapuktól.

A Microsoft szerint eleinte a kínai kormány által támogatott hackerbanda indította a támadásokat, a kínai vezetés ezt tagadja. A cyberbiztonsági szakértők szerint azóta nagyon kiterjedtek a támadások, és számos fél állhat mögöttük. A helyzet súlyosbodására számítanak.

Azóta történt

Előzmények