A ma nyilvánosságra hozott döntés bevezetőjéből kiderül, hogy egy sok éves eljárás végére került pont.
Az Európai Bizottság (EB) még 2014 októberében mintegy 31 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte a Deutsche Telekomot a széles sávú távközlési szolgáltatások szlovák piacán történt piaci erőfölénnyel való visszaélés miatt .
A vállalat fellebbezett a határozat ellen, ugyanakkor 2015 januárjában kifizették a megítélt bírságot. A fellebbezés nyomán az Európai Bíróság részben helyt adott a Deutsche Telekom panaszának, és a bírság összegét 2018 végi döntésükben 12 millió euróval csökkentették. Ezt az összeget a következő év elején az EB visszafizette a távközlési vállalatnak.
A Deutsche Telekom ugyanakkor a visszafizetett – a döntés értelmében jogtalanul kirótt – összeg után késedelmi kamatot is követelt – emellett kártérítést is igényeltek arra hivatkozva, hogy a 12 millió euró négy évig hiányzott a vállalat büdzséjéből, így azt nem is tudták gyümölcsözően felhasználni.
Az Európai Bíróság ma kihirdetett határozatában végül úgy döntött, hogy a Deutsche Telekomot megillette a késedelmi kamat, ennek elmaradása miatt az Európai Bizottságot 1 750 000 euró kártérítés megfizetésére kötelezték – ugyanakkor a vállalatnak az elmaradt haszon miatti igényét elutasították.