Hirdetés

Digitális zene: beindult a biznisz

Tavaly 8 százalékkal, 5,2 milliárd dollárra nőtt az iparág digitális zenefogyasztásból származó árbevétele – derül ki a Nemzetközi Hanglemezipari Szövetség (IFPI) nemrég publikált éves jelentéséből. 2011-ben ez a formátum a kiadók teljes forgalmának 32 százalékát adta.

Hirdetés

A szervezet jelentése szerint a digitális zene előretörése nagyban volt a törvényes terjesztési csatornák globalizációjának köszönhető. A legnagyobb zeneáruházak és -szolgáltatások – mint amilyen az iTunes Music Store, a Spotify és a Deezer – az egy évvel korábbi 23 után 2011 végére már 58 országban voltak elérhetők. A piacvezető iTunes például összesen 28 új piacra lépett be, köztük szeptember végén Magyarországra is.

A digitális formátum részesedése az egyes termékek összforgalmából
A digitális formátum részesedése az egyes termékek összforgalmából

Az IFPI becslése szerint 2011-ben 3,6 milliárd letöltést – dalt vagy teljes albumot – vásároltak a zenefogyasztók, ami 17 százalékos növekedésnek felel meg, míg a havi díjas szolgáltatásra előfizetők száma világszerte 65 százalékkal, 13,4 millióra nőtt. Érdekes adat, hogy a világ legnagyobb zenepiacának számító Egyesült Államokban a digitális formátum most először több bevételt termelt, mint a fizikai hordozók – Dél-Koreában egyébként úgyszintén.

A jelentés ugyanakkor újból figyelmeztet arra, hogy a kalózkodás „hatalmas gát a digitáliszene-üzlet fenntartható növekedésének útjában”. A szervezet által citált felmérés szerint az internethasználók több mint negyede (28%) rendszeresen szerez be zenét nem jogosított forrásból. Az illegális fogyasztás visszaszorítására a Franciaországban bevezetetthez hasonló fokozatos válasz, a jogsértő oldalak blokkolása és egyéb módszerek együttese lehet hatékony, többek között az internetes keresőkkel akarnak szorosabban együttműködni azért, hogy azok a találataikból szűrjék ki a kalózforrásokat – írják.

Az iparág digitális zenefogyasztásból származó bevétele évek óta növekszik: 2009-ben a bővülés 10, 2010-ben 5, tavaly pedig 8 százalékos volt. Ezzel párhuzamosan a fizikai hordózókon árult anyagok visszaszorulása miatt évről évre csökken a piac teljes forgalma: a 2010-es 15,9 milliárd dollár 8,4 százalékos visszaesésnek felelt meg. A 2011-es összesített adatot várhatóan tavasszal hozzák majd nyilvánosságra.

Azóta történt

Előzmények