Hirdetés

Indul a Digitális Jólét Program 2.0

Míg a korábbi program főként az általános, társadalmi fejlesztésekre koncentrált, a kiegészítő program már inkább a gazdaság felé fordul.

A március 19-i Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, melynek lényege, hogy a 2015-ben elindított Digitális Jólét Program (DJP) működését és feladatait kibővítik.

A feladatokról szóló 2017-es rendelethez képest az első változás, hogy a régi program kiegészül egy újjal: míg marad a „…a magyar társadalom és a magyar nemzetgazdaság digitális fejlődésének elősegítése, az infokommunikációs tárgyú fejlesztések összehangolása és a digitális oktatási fejlesztések hatékony végrehajtása érdekében” működő DJP is, létrejön a „digitális infrastruktúra, kompetenciák, gazdaság és közigazgatás további fejlesztése” érdekében a Digitális Jólét Program 2.0 (DJP2.0).

Az is változás, hogy a feladatok végrehajtására létrehozott két szervezet (Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság – Digitális Jólét Nkft., illetve Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság – Neumann Nkft.) feladatai bővülnek, valamint ezeket a meghatározott feladatokat mindkét szervezet „közszolgáltatási, illetve támogatási szerződés keretében látja el”.

A Digitális Jólét Nkft. újabb feladatokat kap, főként oktatásiakat, illetve koordinálja a DJP2.0 munkáját.

A képzési feladatokat a rendelet részletezi is, kiemeli azokat a fő stratégiákat, melyeket támogatnia kell a szervezetnek:

  • felsőoktatási intézmények informatikai infrastruktúra-fejlesztési stratégiája
  • közgyűjtemények hosszú távú infrastruktúra-fejlesztési stratégiája
  • Gigabit Hungary stratégia
  • Magyarország 5G Stratégiája
  • Digitális Szolgáltatás Kereskedelem-fejlesztési Stratégia
  • Magyarország Digitális Agrárstratégiája
  • Magyarország Digitális Egészségipar-fejlesztési Stratégiája
  • Magyarország Digitális Hálózatkutatási Stratégiája
  • Magyarország Digitális Sport Stratégiája
  • ezek mellett „ellátja a Digitális Jólét Pénzügyi Program keretében megvalósuló pénzügyi konstrukciók végrehajtása során beérkező támogatási igények előzetes vizsgálata keretében az egyes projektjavaslatok DJP stratégiákhoz történő illeszkedésének vizsgálatával összefüggő szakmai feladatokat
  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények