Hirdetés

Olcsón megúszták a torrentezőkre vadászó ügyvédek

Hirdetés

Nemrég számoltunk be arról, hogy a brit ügyvédek, jogtanácsosok munkáját felügyelő testület (Solicitors Regulatory Authority – SRA) megállapította, hogy a Davenport Lyons partnereként dolgozó két jogász, David Gore és Brian Miller több ponton is megsértették az ügyvédi etikát, kétséges módszerekkel igyekeztek megbízóikat kiszolgálni. Az említettek a cég kampányában 2006 és 2009 között több mint hatezer levelet küldtek a felhasználóknak, melyben azzal vádolták őket, hogy megsértették az 1998-as szerzői jogi törvényt, és bírósági tárgyalással fenyegették meg a címzetteket, ha nem fizetnek kártérítést a megbízójuknak, illetve az eljárás költségeit is igyekeztek rájuk hárítani.

Az ügy nemrég a fegyelmi bizottság (Solicitors Disciplinary Tribunal – SDT) elé került, és itt megállapították, hogy az ügyvédek által kialakított rendszer elsődleges célja az erőszakos pénzszerzés volt, tekintet nélkül arra, hogy a megfélemlített illető ártatlan volt-e a szerzői jog megsértésében vagy nem, a jogtanácsosok egy megalapozatlan behajtási rendszert hoztak létre. Végeredményben az SDT hat rendbeli kötelességszegést állapított meg júniusban, és tegnap hirdették ki, hogy milyen büntetést szabtak ki. Összességében, ha a megbélyegzettséget nem tekintjük, az ügyvédek viszonylag könnyen „megúszták”: a párosnak büntetésként 20 ezer, költségtérítés címén 150 ezer, vagyis összesen 170 ezer fontot (körülbelül 54 millió forint) kell fizetnie, emellett három hónapra eltiltották őket hivatásuk gyakorlásától. A határozat ellen 21 napig fellebbezhetnek az ügyvédek.

Azóta történt

Előzmények