A friss uniós döntés, mely szerint a szerzők és előadók szerzői jogát a korábbi 50-ről 70 évre terjesztették ki (szerzők esetében ez a halál időpontjától számítandó, előadók esetében az előadás időpontjától), vélhetően nagyon heves vitákat generál még a közeljövőben, ez tudható onnan, hogy a már sok évvel ezelőtt felvetett előterjesztés korábban is komoly összecsapásokra adott alkalmat. (A szavazás most sem volt egyhangú: Belgium, Csehország, Hollandia, Luxemburg, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Svédország ellene szavazott, míg Ausztria és Észtország tartózkodott.)
Ha az IT felől nézzük, akkor valójában azt is mondhatnánk, hogy mindez lényegtelen, hiszen a torrentezők aztán végképp nem foglalkoznak azzal, hogy az általuk letöltött zenét, illetve annak előadóját vajon 10, 50 vagy 100 évig védi a szerzői jog. Ugyanakkor mégis érdemes a kérdéssel foglalkozni, mivel az EU döntése jelzés. Azt jelzi, hogy hiába állította a teljes kreatív ipart – közte a zeneipart is – egy új kihívás elé az internet, pontosabban az internet és a digitális technológia mindennapivá válása, a tartalmak könnyű és gyakorlatilag kontrollálhatatlan másolási lehetősége, az adott iparági szereplők, a szerzők és előadók jó részének, illetve a kiadók gyakorlatilag teljes spektrumának az új helyzetre adott válaszai szélsőségesen konzervatívak, szemlesütősek.
Az IT café oldalain számtalanszor írtunk már arról, hogy a szórakoztatóiparban nagyon sokszor merült már fel józan és tenni kész szakemberek részéről az, hogy ennek a technológiai változásnak nem lehet ellenállni, képtelenség a jelenlegi törvények szerint illegális letöltéseket megállítani, vagy akárcsak mérsékelni is. Konferenciák, tanulmányok, elemzések szólnak arról, hogy a büntetések a legtöbbször nemcsak gyomorforgatóak, de időnként törvénytelenek is; hogy kár a kreatív ipar halálát vizionálni, hiszen a jelenlegi szerzői jogon alapuló rendszerben is komoly anomáliák tapasztalhatóak, melyek vesztesei általában épp az előadók, az alkotók; hogy szó sincs semmiféle tragédiáról, a kreatív tartalmak előállítóinak egyszerűen alkalmazkodniuk kell a monopolhelyzet elvesztéséhez, elő kell állniuk új – gyakran már a gyakorlatban is bizonyított, hatékonyan működő – üzleti modellekkel.
Ebből a szempontból az EU-s irányelv kifejezetten retrográd, az „anciéme regime” jogait védő struccpolitika kifejeződése. És még örülhetünk, hogy – amerikai mintára – nem 95 évre terjesztették ki a védelmet (ez a javaslat is előkerült, ám ezt több ország – Belgium, Hollandia, Finnország, Svédország, Dánia, Szlovénia, Szlovákia, Portugália, Ausztria és Románia – képviselői 2009-ben sikeresen vétózták meg).
Amellett, hogy a szerzői jog 2011-es kiterjesztése mintha a tökéletes süketséget és vakságot jelezné, egyéb, konkrét kifogások is emelhetőek: például az, hogy habár a lózungok szintjén arról beszélnek a védelmezők, hogy az idős zenészek megélhetését kell biztosítani, ám a gyakorlat ennek ellentmond. Mégpedig azért, mert a kiadói iparnak döntő részben kiszolgáltatott művészek igen nagy számban adják át, gyakran még a megalkotás előtt, szerzői jogaikat a kiadóknak, sokszor meglehetősen előnytelen feltételekkel. Vagyis a 70 év itt nem elsősorban az alkotók érdekeit szolgálja, hanem sokkal inkább a kiadói cégekét.
Ez ügyben a tagországok által két éven belül bevezetendő irányelv igyekszik egyébként gesztusokat gyakorolni: egyrészt, ha a kiadó megszerezte a jogokat, de nem értékesítette, az alkotó most visszakövetelheti, másrészt az alkotó/előadó ötven év után mindenképp jogosult a bevételek 20 százalékára.
Megjegyzendő azért, ahogy az előbbiekből következik, hogy a szabályozás legnagyobb vesztesei az internetes zenei vállalkozások lehetnek, akik számára új anyagi terhet jelent a jogkiterjesztés.
