Rishi Sunak brit miniszterelnök elárulta, hogy Nagy-Britannia a világ első AI-biztonsági intézetét indítja majd el. Jövő héten pedig megrendezik az első AI-csúcstalálkozót, amin politikai vezetők, AI-cégek és szakértők is ott lesznek.
Az intézet nem csak AI-biztonság terén tevékenykedik majd, hanem megvizsgálja és elemzi az új típusú modelleket, hogy értessék, mi mire képes, valamint kielemzi a kockázatokat, tekintettel a közösségi károkra és tévinformációkra is.
Elárulták, hogy Kína is elfogadta a meghívásukat, így várhatóan ott lesznek a csúcstalálkozón, aminek a célja, hogy nemzetközi egyetértés alakuljon ki a biztonságos fejlesztés kapcsán.
Nem tétlenkedik az ENSZ sem, létrehoztak egy 39 tagú tanácsadó testületet, ami az AI nemzetközi felügyeletében segít. A tagok között mindenféle politikus, kutató és tech cég-vezető van, például az USA-ból, Spanyolországból, Japánból, Szaúd-Arábiából, Oroszországból, a Sonytól, a Microsofttól vagy az OpenAI-tól.
Rishis Sunak kijelentette továbbá, hogy csak a kormányzatok tudják kezelni az AI jelentette fenyegetéseket, a technológiával ugyanis könnyű lesz kémiai és biológiai fegyvereket építeni, félelmet terjeszteni vagy épp kibújni az emberi irányítás alól. Sunak azt reméli, mindenki egyetért majd a fenyegetések kapcsán, és abban, hogy globális bizottságnak kell ezekkel foglalkozni. Külön foglalkoznak majd a megjósolhatatlan fejlődéssel és az emberi kontroll elvesztésének kérdésével.
Az AI-csúcstalálkozónak az a Bletchley Park ad helyet, ahol a második világháborús kódtörők dolgoztak.
Sunak azt szeretné, ha Nagy-Britannia globális vezető lenne az AI-biztonság terén. A G7-tagországok már hónapok óta lépéseket és szabványokat sürgetnek.