Az amerikai kémprogram botránya a mobilipar átvilágítását hozhatja el

Teljesen tisztán látni még mindig nem lehet az amerikai okostelefonokra telepített naplózó szoftver, a Carrier IQ ügyében, bár a botrány kirobbanása óta egyre több neves szakértő szólal meg. De míg egy részük gyakorlatilag egyszerű diagnosztikai programként írja le, mely bizonyos visszaélésekre ugyan lehetőséget ad, ám alapvetően nincs mitől tartania a felhasználóknak, addig más részük a lehetőségeit és a használatát illetően kijelenti, hogy a gyártó és a szoftvert telepítő cégek súlyosan megsértették az adatvédelmi törvényeket.

Ahogy beszámoltunk róla, egy biztonsági szakember bejelentése keltett nemrég igen nagy vihart, ugyanis állítása szerint egy cég olyan okostelefonos alkalmazást terjeszt, mely a felhasználók minden tevékenységét követi és naplózza: rögzíti a leütéseket, nyomon követi az online tevékenységet, logolja a felhasználó tartózkodási helyét, hozzáfér az sms-ek szövegéhez stb. Ezt a szoftvert a gyártók feltelepítik a legtöbb Amerikában forgalmazott okostelefonra.

Habár a Carrier IQ használata az eddigi információk alapján valószínűleg csak az Egyesült Államokra korlátozódott, több európai országban is vizsgálat indult a történtek tisztázására. Többek között a bajor adatvédelmi hivatal vezetője is hivatalos levelet intézett az egyik érintetthez, az Apple-höz, hogy két héten belül tájékoztatást kapjon arról, használják-e, és ha igen, akkor hogyan és milyen módon a Carrier IQ-t. A biztos nem ismertette a levél tartalmát, de annyit elmondott, hogy Európában alapvető jog, hogy a polgárokat minden esetben tájékoztatni kell arról, hogy adataikat kik és mire használják fel, amennyiben a tudtuk nélkül történik ilyesmi, az súlyos törvénysértés.

Könnyen lehet, hogy a Carrier IQ ügye lavinát indíthat el, ugyanis a bajor kollégájához hasonlóképp vélekedő brit információs jogi biztos közölte, hogy kapcsolatba lépnek a mobilszolgáltatókkal, hogy megtudják: milyen, az amerikaihoz hasonló diagnosztikai szoftvereket használnak felhasználóik készülékein, illetve miképp biztosítják az így megszerzett információk esetében az adatvédelmi előírások érvényesülését.

Azóta történt

Előzmények