Börtön vár az MP3-diszkont tulajdonosára

Hirdetés

Az államügyész három évre börtönbe záratná a nemrég letiltott Allofmp3.com orosz zenediszkontot működtető Mediaservices egykori vezetőjét, Gyenyisz Kvaszovot – írja a Kommerszant. A börtönbüntetésen felül a vád 15 millió rubel (körülbelül 105 millió forint) kártérítést is kér az EMI, a Warner és a Universal kiadók számára. Kvaszov ellen tavaly júniusban indított pert szerzői jog megsértése miatt a Nemzetközi Hanglemezipari Szövetség (IFPI). Az eset tárgyalása ma folytatódik egy moszkvai bíróságon.

Amint arról lapunk is beszámolt, az Oroszország WTO-tagságának is útjában álló notórius zenediszkontot a Kreml nyomására néhány hete bezáratták. Bár az oldalon a legtöbb albumot néhány száz forintnak megfelelő összegért – a hasonló boltok árainak töredékéért – lehetett megvásárolni, az üzemeltetők szerint a tevékenységük teljesen legális volt, mert egy helyi szervezet biztosította a szükséges jogokat a működéshez, már amennyiben a dalokat magáncélra töltik le a felhasználók. A letöltések után pedig egy közös jogkezelő szervezetnek (FAIR) fizették meg a művészeknek járó jogdíjat. A boltnak olcsósága mellett egyéb vonzereje is volt: a vásárlók maguk választhatták meg, hogy milyen – természetesen jogvédelem nélküli – formátumban és milyen minőségben akarták letölteni a számokat. Nem véletlen, hogy több mint 5,5 millió regisztrált felhasználója volt az Allofmp3.com-nak.

A Nyugatot azonban aggasztja, hogy az oldal más címen – Mp3Sparks.com – és némileg más arculattal tovább él. A betiltotthoz kísértetiesen hasonlító és szintén a Mediaservices által üzemeltetett új bolt ráadásul máris elkönyvelhetett egy részsikert: egy helyi bíróság kimondta, hogy a kiadók kérésére a Visa és a Mastercard jogtalanul tiltotta le az áruháznak címzett átutalásokat.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények