A notebookok varázsszava karácsonykor: 99 900

Az idén is töretlen lendületűnek ígérkező karácsonyi bevásárlási rohamnak köszönhetően rekordforgalmat realizálhat a hazai notebookpiac, erre számítanak legalábbis a vezető márkák magyarországi képviseletei. A piaci szereplők zömében egyetértenek abban, hogy a legolcsóbb, belépőszintű notebookok az idei karácsony slágertermékei lehetnek Magyarországon – ezek jellemzően már bruttó 120-130 000 forintért elvihetők. Közben a hardver felépítését tekintve is egyre kevesebb kompromisszumra kényszerülnek a vevők, a legolcsóbb gépek azonban többnyire még most is Windows licenc nélkül kerülnek forgalomba hazánkban.

Erre Egri Csaba, az Acer Magyarország képviseletvezetője hívta fel figyelmünket, aki szerint a noteszgépeknél eladott darabszám tekintetében komoly növekedés várható a negyedik negyedévben, értékben azonban – a csökkenő árak és az alsókategória túl erős fókuszáltsága miatt – stagnálásra lehet számítani. Egri hozzátette, hogy az is számottevő mértékben növelheti az idei forgalmat, hogy az elmúlt hetekben több áruházlánc is új üzleteket nyitott, ezek pedig jellemzően kimagasló kedvezményekkel igyekeznek magukhoz csábítani a vevőket. Mára az Acer egyes belépőszintű noteszgépeinek fogyasztói ára több ilyen nagyáruházban vagy szaküzletben a lélektani 100 000 forintos határ alá ért. Ezek a gépek az elmúlt évek alsókategóriás noteszeihez képest jelentős mértékben fejlődtek, leginkább funkcióikat tekintve, így például már az olcsó szegmensben is alapfelszereltség a DVD-író vagy a Wi-Fi vezérlő, valamint alapnak tekinthető az 512 megabájt rendszermemória is.

Hirdetés

A meglepetések éve

Jó hír, hogy a viszonylag kevés profittal kecsegtető olcsó gépek sikerével egy időben növekszik közép- és felsőkategóriás eszközöket keresők száma is – értékelte a vásárlói szokásokat lapunknak Poros Gábor, a Fujitsu Siemens Computers Kft. ügyvezető igazgatója. Poros szerint elsősorban azok választják a drágább, nagyobb tudású gépeket, akik már nem az első notebookjukat veszik. A cégvezető utalt rá, hogy ez az év már több meglepetéssel is szolgált a Fujitsu Siemens Computers számára, ezért – mint mondta – nagyon nehéz kiszámítani az év végi kereslet mértékét. A vállalatnál például év elején komolyan tartottak attól, hogy a Sulinet Expressz keretén belül adott adókedvezmény megszüntetésével jelentősen visszaesik majd a forgalom, de végül nem így lett; a Fujitsu Siemens Computers az év első három negyedévében 30 százalékkal több noteszgépet értékesített, mint egy évvel korábban.

A pár évvel ezelőtt itthon még jelentéktelen piaci szereplőnek számító tajvani Asustek Computer az idei harmadik negyedévben rekordforgalmat ért el Asus márkájú noteszgépeivel, alig pár hónappal azután, hogy megalakult a cég magyarországi vezérképviselete. Duncan Kuo, az Asus Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak nyilatkozva elárulta, hogy cége a 130-200 000 forintos ársávban értékesíti a legtöbb notebookot, ugyanakkor a drágább konfigurációk is kelendőnek számítanak. A gyártó kínálatában több full-extrás erőgép, üzleti notesz vagy luxuskinézetű konfiguráció is található, magas áruk ellenére azonban ezekre is folyamatos kereslet mutatkozik. Kuo hozzátette, hogy az Asus idén biztosan nem viszi le belépőszintű noteszgépeinek fogyasztói árát a 100 000 forintos határ közvetlen közelébe, a vállalat ugyanis abban hisz, hogy a legtöbb vevő elsősorban az igényeinek legjobban megfelelő modellt választja, még ha az nem is feltétlenül a legolcsóbb megoldás.

Nextgen vásárlókra építve

Több tekintetben is osztja a gyártók képviselőinek véleményét Kenéz Krisztián, az egyik legnagyobb forgalmú hazai szakbolt-hálózatot üzemeltető cég, a Notebook.hu kereskedelmi igazgatója. Az üzletekben ma még egyértelműen az olcsó belépőszintű notebookokat keresik elsősorban, de ezzel párhuzamosan a felsőkategóriás modellekből is sokat adnak el. Az értékesítési szakember szerint ugyanakkor mára a legolcsóbb és a legdrágább kategória közt elhelyezkedő – jellemzően a 250 000 és 350 000 forintos fogyasztói ársávban kínált –, klasszikus középkategóriás noteszgépek a legkevésbé életképesek, ezek ugyanis alig tudnak plusz szolgáltatást nyújtani a több tízezer vagy akár százezer forinttal olcsóbb konfigurációkhoz hasonlítva.

Kenéz elmondta továbbá, hogy a tudatosan, nem feltétlenül az árcédula alapján választó vásárlóknak köszönhetően már Magyarországon is egyre több fogy a nagyfokú mobilitást nyújtó, 12 hüvelykes kijelzővel szerelt notebookokból, az úgynevezett szubnoteszekből: a Notebook.hu üzleteiben a nyár óta megkétszereződött-megháromszorzódott azoknak a száma, akik a kisebb méretű hordozható számítógépeket részesítik előnyben. A szakember „második generációs ügyfeleknek” nevezte ezeket a vásárlókat – ők azok, akik már nem az első noteszgépüket veszik, és akik fokozatosan átalakítják a ma még valóban alapvetően az árra érzékeny keresletet.

Azóta történt

Előzmények