Régóta nyílt titok, hogy az Apple enyhítené a gyártás és az ellátási lánc kapcsán is a Kínával szembeni függőségét, ehhez pedig főként India és Vietnám segítségét kérik. Sok folyamat és gyártás költözik ezekbe az országokba.
Hirdetés
Nemrég az derült ki, hogy ideális esetben az iPhone 16 mobilok akkumulátorai már Indiából érkeznek, legalábbis ezt szeretné elérni az Apple.
A Nikkei jelentése szerint pedig az iPad kapcsán termékfejlesztési erőforrásokat, mérnöki erőforrásokat költöztetnek át Vietnámba. Ebben a kínai BYD segíti az Apple-t, hasonló Vietnámba költözésre pedig főbb terméknél még nem volt példa.
Az Apple diverzifikációs terveit a Luxshare és a Foxconn is segítik, mindkettő sokat fektetett Vietnámba is.
A Wall Street Journal jelentése szerint az Apple el szeretné éri továbbá, hogy évente több mint 50 millió iPhone már Indiában készüljön. Ezt a célt 2-3 éven belül teljesíteni akarják, majd évente több tízmillióval növelnék ezt a számot.