Hirdetés

Megfigyeli a csomagszállító sofőröket az Amazon

Mesterséges intelligenciát használó kamera figyeli majd a furgonokat, a sofőröket és azok viselkedését, vezetését.

A The Information szerint az Amazon azt tervezi, hogy mesterséges intelligenciát használó kamerákkal szereli fel a kézbesítőfurgonjait.

A Driveri névre keresztelt kamera és szoftver a Netradyne jóvoltából készült el, és érzékel mindent, ami kicsit is eltér a szokásostól. Nem csak érzékel és figyelmeztet, de adatokat is gyűjt, amiket aztán az Amazon a sofőrök értékelésére is felhasznál többek között.

Az Amazon szerint a cég sokat fektet a biztonságba, a mostani technológia pedig az iparág legjobbja. A valós idejű figyelmeztetésekkel az Amazon szerint a sofőrök biztonságban maradhatnak út közben.

Az Amazon célja az, hogy fokozza a biztonságot, csökkentse a balesetek számát és mérsékelje a sofőrök kockázatos viselkedését. Ezért négy HD-kamera folyamatosan figyeli a sofőröket.

A rendszer hanggal figyelmeztet, ha a sofőr nem tud megállni, nem tartja be a követési távolságot, túl gyorsan hajt vagy vezetés közben mással foglalkozik (például mobilozik). Hang nélkül, de figyelmeztet, ha a sofőr túl nagyot fékez, túl erősen gyorsít, túl erősen kanyarodik, túl nagy erőhatás éri a járművet, nincs becsatolva az öv, kisebb ütközést érzékel, álmosnak találja a sofőrt, az visszafordul vagy eltakarja a kamerát. Érzékeli továbbá a rendszer a helytelen vezetési magatartást, a közeledő járműveket és azt, ha a címzett nem elérhető. Ez utóbbiaknál gombnyomásra külön felvételt indíthat a sofőr.

Bár a rendszer a valós idejű megfigyelést állítólag nem engedi, a felvételeket feltöltik, és egy biztonsági csapat ellenőrzi azokat.

Míg az Amazon szerint ez segít a sofőröknek sikeressé válni, a The Information azt mondja, a sofőrök szerint az amúgy is nehéz munkájuk elképesztően stresszessé válik, és amiatt kell majd aggódniuk, hogy milyen apró mozdulataikat véli majd hibának a mesterséges intelligencia. Eközben ráadásul a sofőröket nem is az Amazon foglalkoztatja közvetlenül, a karanténban lévő dolgozók nem kapnak fizetést, egyébként pedig borravalót sem – az FTC 61,7 millió dollárra büntette az Amazont, amiért az visszatartotta a Flex-sofőröktől a borravalót.

Szakértők szerint az Amazon egyre nagyobb terhet rak a dolgozói nyakába, miközben a meglévő problémákat nem oldja meg.

Azóta történt

Előzmények