Hirdetés

A videojátékokra is koncentrálna az Amazon új ügyvezetője

Andy Jassy, az Amazon következő ügyvezetője az eddigi sikerek elmaradása ellenére is elkötelezett a videojátékok piaca mellett.

Nemrég derült ki, hogy ügyvezetőt vált az Amazon: Jeff Bezos helyét az AWS-t irányító Andy Jassy veszi majd át. Erről nemrég részletesen is beszámoltunk.

Hirdetés

Andy Jassy pedig máris érdekes témáról beszélt: kijelentette, hogy elkötelezett az Amazon videojáték-fejlesztési törekvései mellett. Egy belső e-mailben azt is hozzátette, hogy egyes cégek már az első évben beindulnak, másoknak ehhez több évre van szükségük. Bár az Amazon Game Studios eddig nem hozott túl sok sikert, ő hisz benne, hogy áttörést érhetnek el, ha arra koncentrálnak, ami a legjobban számít.

Jassy üzenete több szempontból is érdekes. Kritikus idő ez a vállalat videojátékok fejlesztésére koncentráló AGS részlegének történetében, hiszen évi közel 500 millió dollárt költenek rá, az elmaradt sikerek ellenére is. A következő ügyvezető által biztosított támogatás azt jelenti, hogy az Amazonnak a kezdeti nehézségek ellenére is nagy tervei vannak a játékpiacon is.

Az AGS kapcsán a Bloomberg nemrég arról adott ki jelentést, hogy a stúdió vezetőjének nincsenek a piaccal kapcsolatos tapasztalatai; a házon belüli játékengine fájdalmasan lassú, a részleget jellemző, úgynevezett haveri kultúra pedig nem mindenkinek ad egyenlő lehetőségeket. A stúdió vezetője erre válaszul kijelentette, nem tűrik meg az igazságtalan környezetet.

A szakértők szerint az AGS számára jó hír a következő ügyvezető támogatása, ugyanakkor nagy munka vár a stúdióra, ha a játékosok támogatását is el akarja nyerni.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények