AH: egymilliárd forint feletti nyereség

A privatizáció előtt álló Antenna Hungária (AH) több mint 3 milliárd forinttal javított eredményén, így idén félévkor ismét nyereségről, közel 1,1 milliárd forintos mérleg szerinti pluszról tudott beszámolni a részvényeseknek. (Az anyavállalati az adózott eredmény 672 millió forint volt).

Hirdetés

A javulás mögött lényegében két dolog áll: egyrészt kikerült a konszolidációs körből az eddigi mínuszokat okozó Vodafone-részesedés, másrészt piaci hírek szerint milliárdos árfolyamnyereséget hozott az egyik, egyébként Matávval közösen tulajdonolt cégben lévő 1,22 százalékos EUTELSAT S.A.-részesedés eladása.

E nélkül is sikeres volt az idei első hat hónap, hiszen az AH-csoport értékesítési nettó árbevétele több mint 7 milliárd forintot tett ki, mely az első negyedévhez képest több mint 14 százalékos emelkedés. A növekedés fő oka a műsorterjesztésnél mutatkozó napi átlagos igénybevételi többlet, valamint új szolgáltatások (elsősorban a Kossuth 100 MHz) beindulása. Ráadásul a magánosítás előtti szervezeti karcsúsítások miatt számos tagvállalat is eladásra került az utóbbi időben, igaz, ez inkább a bázisidőszakhoz viszonyított számokban látszik meg inkább.

Az első félévében a vállalatcsoport bevételeinek 57 százaléka műsorterjesztésből, 22 százaléka távközlésből, 8 százaléka AntennaMikro szolgáltatásból, 3 százaléka szerviz szolgáltatásból, 10 százaléka pedig egyéb tevékenységekből származott.

Az elsősorban a Vodafone akvizicíó miatt felvett hitelek kamata viszont kedvezőtlenül érintette a társaságot, így ezek a kiadások 360 millió forinttal nőttek. Ha igazak a piaci pletykák a második félévben itt már komoly javulásra lehet számítani, hiszen a 10 százalékos Vodafone-csomag értékesítéséből befolyó állítólag közel 20 milliárd forintot - a tranzakció állítólag még augusztusban lezárul - a hitelek törlesztésére szánja a vállalat.

Azóta történt

Előzmények