2016. október 1., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Szoftver rovat

A Lufthansánál járt a Skool

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A 10-12 éves lányoknak légiutas-kísérő, pilóta és repülésbiztonsági pályát is mutattak. Rendszerszemléletet és gondolkodásmódot is oktattak.

A jelenleg férfiak által dominált IT szektornak igénye és egyben szüksége is van a szakképzett női munkaerőre. A légiközlekedési informatika ráadásul az átlaghoz képest kiemelkedő életpályát biztosíthat a nyitott és érdeklődő lányok számára. Ennek apropóján tartotta meg első közös workshopját a Lufthansa Systems Hungária és a Skool csapata.

Ahogy néhány hete az EPAM irodájában személyesen is meggyőződhettünk róla, az oktatásnak komoly lelkesítő ereje van, a lányok a nap végén már a nyári táborról győzködik szüleiket. A Lufthansa név a szülők körében sokkal ismertebb, így még vonzóbb célpontot jelentett a hétvégi esemény. Itt ráadásul szép számmal akadtak női karriertörténetek, melyek inspirálóan hatottak.


Galéria [+]

"A szülőkkel való találkozásunkkor azt tapasztaltuk, hogy ők maguk is keresik azokat az irányokat, hogy merre érdemes gondolkozni az informatika világában. Így számukra is hasznos, ha megismerkedhetnek a légiközlekedési informatikához hasonló különleges iparágakkal, amelyekben akár lányaik is komoly sikereket érhetnek el" – foglalta össze a hétvége tapasztalatait Torma Fanni, az együttműködés egyik vállalati koordinátora.

Előzmények

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.